Az új jogszabály tervezetében több fogalmat egyszerűsítenének a döntéshozók, szakítva az eddigi nehézkes megnevezésekkel. Így például az eddigi „mezőgazdasági vontató” helyett a hivatalos szövegben is megjelenik a "traktor" kifejezés, míg a „munkagép” önálló kategóriaként is nevesítésre kerül, egyértelműsítve, hogy mely szabályok vonatkoznak rájuk.
A gazdák számára az egyik legfontosabb könnyítés, hogy a mezőgazdasági munkavégzés érdekében traktorral és munkagéppel be lehet hajtani olyan útszakaszokra is, ahol egyébként behajtási tilalom van érvényben. Ez lenne az úgynevezet 50%-os szabály. Ennek feltételei a következők lennének:
- A munkavégzés helyszíne másként nem közelíthető meg,
- vagy a kijelölt kerülőút legalább 50%-kal hosszabb lenne a tiltott útszakasznál.
Az új szabályozás megpróbálja segíteni a forgalom ritmusát is. A tervezet két irányból közelíti meg a lassú járművek okozta forgalmi torlódásokat:
- Záróvonal átlépése: Új szabály, hogy a személyautók számára engedélyezett lesz a
záróvonal átlépése, ha egy rendkívül lassan haladó mezőgazdasági járművet vagy
munkagépet előznek meg, feltéve, hogy a manőver biztonságos. Ez csökkenti a traktorok
mögötti "vonatozás" esélyét. - Szigorúbb sávhasználat: A traktoroknak és lassú járműveknek kötelezően az úttest jobb szélén kell haladniuk. Többsávos utakon tilos lesz számukra a bal szélső sáv használata, és általános előzési tilalom vonatkozik rájuk a forgalom zavartalansága érdekében.
Fontos változás lenne továbbá, hogy a mezőgazdasági telephelyekre vezető magánutakon és földutakon a tulajdonos kihelyezheti a „KRESZ alkalmazása” kiegészítő táblát. Ebben az esetben a KRESZ szabályai ezen a területen is kötelező érvényűek és a rendőrség által számonkérhetőek lesznek, ami segít tisztázni a felelősségi kérdéseket egy esetleges telephelyi koccanásnál.
Szigorodna a téli felkészülés is. A tervezet szerint ha a „Hólánc használata kötelező” tábla kint van, a mezőgazdasági járművek is csak akkor hajthatnak be az adott szakaszra, ha legalább egy hajtott tengelyükön fent van a hólánc.
Módosulnának a mezőgazdasági gépekre vonatkozó jogosítvány kategóriák
A várhatóan 2026. szeptember 1-jén hatályba lépő új KRESZ-szabályozás a jogosítvány kategóriák tekintetében is változásokat hozna, bár a legjelentősebb módosítások nem magukat a kategóriákat, hanem a megnevezéseket és a hozzájuk kapcsolódó jogosultságokat érintik. A reform célja, hogy a szabályozás kövesse a technikai fejlődést (például a modern traktorok megnövekedett sebességét és tömegét).
Amint az fentebb már említésre került, az új szabályozásban a korábbi „mezőgazdasági vontató” hivatalos elnevezése traktor lesz. Ez a jogosítvány kategóriákban a következőképpen nézne ki:
- „T” kategória (Traktor): Ez marad a fő kategória a gazdák számára. Továbbra is feljogosít a traktor és két nehéz pótkocsi vontatására.
- „B” kategória (Személyautó): A tervezet fenntartja azt a jogot, hogy „B” kategóriás jogosítvánnyal is lehessen traktort vezetni, de a vontatási szabályokat egyszerűsíthetik (a cél a „könnyű” és „nehéz” pótkocsi közötti különbségtétel életszerűbbé tétele).
Bővülhetnek a súlyhatárok a „B” kategóriánál. Egy fontos, uniós irányelven alapuló változás lenne - a tervek szerint -, hogy a „B” kategóriás jogosítvánnyal vezethető járművek tömeghatára bizonyos feltételekkel 3500 kg-ról 4250 kg-ra emelkedhet. Ez elsősorban az alternatív hajtású (elektromos) járművekre vonatkozik az akkumulátorok súlya miatt, de érinthet bizonyos kisebb mezőgazdasági kiszolgáló járműveket is.
A KRESZ mellett a gépkezelői szabályozás is hangsúlyosabbá válik. Fontos tudni, hogy a közúti vezetéshez szükséges jogosítvány (B vagy T) nem azonos a munkavégzéshez szükséges gépkezelői engedéllyel. Vagyis 37 kW felett továbbra is kötelező lenne a mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő szakképesítés minden olyan traktorhoz, amelynek motorteljesítménye meghaladja a 37 kW-ot, ami körülbelül 50 lóerőnek felel meg.
Az új szabályozás szigorúbban veheti a digitális és precíziós eszközök használatának ismeretét is. A 2026-os reform részeként Magyarország is teljes mértékben átállna a digitális vezetői engedélyre. Ez azt jelenti, hogy a gazdáknak nem kell maguknál tartaniuk a plasztikkártyát a szántóföldön vagy a traktorban: a rendőrség a helyszínen, online ellenőrzi a jogosultságot a gépjárművezető adatai alapján.
Ha valakinek „B” kategóriás jogosítványa van, az a tervek szerint továbbra is érvényes lesz mezőgazdasági vontatóra (könnyű pótkocsival), de ha professzionálisan, nagy pótkocsikkal kíván szállítani, a „T” vagy „C,E” kategória megszerzése marad a biztos megoldás.
Készülhetünk az új sebességhatárokra?
Az új KRESZ-tervezet egyik leglátványosabb újdonsága a sebességhatárok életszerűbbé tétele lenne, ami a mezőgazdasági gépeket is érinti. A cél az, hogy a modern, nagy sebességre képes gépek ne tartsák fel indokolatlanul a forgalmat, miközben a lassabb eszközök biztonságosan közlekedhessenek. A legfontosabb változás ezen a téren az lehet, hogy a traktorok (a korábbi „mezőgazdasági vontató” kategória) megengedett legnagyobb sebessége lakott területen kívül 40 km/óráról 60 km/órára emelkedne.
Ez a könnyítés azokra a gépekre vonatkozna, amelyek műszakilag is alkalmasak erre a tempóra. Az emelés célja a forgalom ritmusának javítása, mivel a modern traktorok többsége már képes az 50-60 km/órás tartós haladásra.
Fontos azonban különbséget tenni a piros rendszámos gépek között. A tervezet szerint a lassú járművek (például a régebbi típusú gépek vagy kerti traktorok) sebességkorlátja továbbra is 25 km/óra maradna. A fék nélküli munkagépek (vontatmányok) esetében pedig továbbra is a 15 km/órás limit lenne az irányadó.
Szigorúbb belépési küszöb vonatkozna a gyorsforgalmi utakra. Bár a mezőgazdasági gépek eddig is ki voltak tiltva az autópályákról és autóutakról, az új szabályozás egy technikai gáttal is erősítené ezt: ennek értelmében az autópályákra és autóutakra való felhajtás feltétele az lenne, hogy a jármű sík úton legalább 70 km/óra sebességre legyen képes (a korábbi 60 km/óra helyett). Ez még az emelt sebességű traktorokat is kizárná ezekről az útszakaszokról.
Miért lehet ez fontos a gazdáknak? A 60 km/órás limit lehetővé tenné, hogy a betakarítási szezonban a szállítmányok gyorsabban célba érjenek, és a személyautósoknak is kevesebbet kelljen várakozniuk a gépek mögött. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy pótkocsi vontatása esetén is a vontató járműre vonatkozó (vagy a forgalmiban bejegyzett) limit lesz az irányadó, de ez nem haladhatja meg a 60 km/órát.
Fontos azonban, hogy csak azok a traktorok használhatnák ki az új, megemelt sebességhatárt, amelyek környezetvédelmi besorolása megfelel a modern elvárásoknak. A tervezet szerint, ha egy gép környezetvédelmi szempontból a "korszerűtlen" kategóriába esik, hiába képes technikailag a 60-as tempóra, a vizsgán korlátozhatják a megengedett legnagyobb sebességét 40 km/h-ra a magasabb károsanyag-kibocsátás miatt.
Az új környezetvédelmi normák a régebbi traktorok műszaki vizsgáztatására is hatással lesznek
Az új KRESZ-szabályozás és a 2026-tól életbe lépő technikai rendeletek (például a 6/1990. KöHÉM rendelet módosításai) valóban szigorítják a környezetvédelmi elvárásokat, de a „régi” gépek tulajdonosainak nem kell azonnali kitiltástól tartaniuk. A szabályozás alapelve a fokozatosság és a visszamenőleges hatály tilalma.
A tervezetben az EUStage V emissziós norma a gyártókra és az újonnan forgalomba helyezett gépekre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy 2026-ban már csak ilyen motorral szerelt új traktort lehet eladni. A már forgalomban lévő (Stage I, II, III vagy IV) gépeknek nem kell utólagosan Stage V-ös motort kapniuk vagy részecskeszűrőt (DPF) felszerelniük. Ezek a gépek a forgalmi engedélyükben szereplő környezetvédelmi osztály alapján vizsgázhatnak majd tovább.
A 2026-os év egyik újdonsága a környezetvédelmi hozzájárulás díjának emelkedése lenne. Az új szabályozás értelmében minden műszaki vizsga alkalmával fizetendő tétel megközelítőleg 34%-kal nőne (a fix tétel 236 forintról 316 forintra, de a vizsgálati díj 20%-a is hozzájön). Ez minden mezőgazdasági gépet érintene, kortól függetlenül. A szabályozás ugyanakkor életszerű könnyítéseket is tartalmazna a veterán és nagyon régi gépeknek:
- 1980 előtti gépek: A jelenlegi és a tervezett szabályozás szerint is a 1980. január 1. előtt első alkalommal forgalomba helyezett dízelmotoros járművek (pl. régi kisfülkés MTZ-k, Dutra traktorok) mentesülnek a környezetvédelmi felülvizsgálat (kibocsátásmérés) alól a vizsgán.
- Lassú járművek (piros rendszám): A piros rendszámos, 25 km/h-ra korlátozott gépek környezetvédelmi ellenőrzése továbbra is egyszerűsített marad a "fekete rendszámos" (T1b, T2b kategóriájú) gyors traktorokhoz képest.
Hogyan változnak a földutakról a szilárd útburkolatra való felhajtás szabályai?
A sárfelhordás kérdése az egyik legkritikusabb pont a gazdák és a közlekedők közötti konfliktusokban. Az új KRESZ-szabályozás - elfogadása esetén 2026. szeptember 1-től - ezen a téren nemcsak a tiltást, hanem a felelősségi köröket és a szankciókat is pontosítaná. Szigorodnának a tisztításra vonatkozó előrások, bár a szabály alapja nem változna: földútról szilárd burkolatú útra való felhajtás előtt a járműre tapadt sarat el kell távolítani.
- Az új tervezet hangsúlyozza, hogy ez nemcsak a kerekekre, hanem a vázszerkezetre és a munkagépre (például eke, tárcsa) is vonatkozna, ahonnan menet közben a rázkódástól sár hullhat az aszfaltra.
- Ha a tisztítás helyben nem oldható meg teljesen, a gépkezelő köteles az úttestre felvitt sarat haladéktalanul letakarítani.
Ha a gépkezelő nem tudja azonnal eltakarítani a sarat (például mert még több forduló van hátra), akkor az új szabályozás szerint köteles lesz figyelmeztető jelzést kihelyezni az érintett útszakasz mindkét irányából. Erre a célra a „Veszélyes úttest” vagy „Egyéb veszély” tábla fog szolgálni, „Sárfelhordás” kiegészítő felirattal. A sárfelhordás tényét a közút kezelőjének is jelezni kell majd, ha az komolyabb mértékű és akadályozza a biztonságos közlekedést.
Szigorodó büntetési tételek
A bírságok mértéke 2026-ban jelentősen emelkedne a korábbi évekhez képest, követve az általános
inflációt és a szigorodó közlekedésbiztonsági elveket. Az új szabályozás értelmében:
- Helyszíni bírság: Kisebb mértékű sárfelhordás esetén, ha a rendőr észleli a szabálytalanságot, a bírság összege 30 ezer forinttól 65 ezer forintig terjedhet.
- Közigazgatási bírság: Ha a sárfelhordás balesetveszélyt okoz, vagy lakossági bejelentés alapján indul eljárás, a bírság összege akár a 150-300 ezer forintos sávot is elérheti.
- Közútkezelői kiszámlázás: A rendőrségi bírságon felül a Magyar Közút Zrt. kiszámlázhatja a gépi úttisztítás költségeit is, ami óránként több tízezer forintos tétel lehet.
Hogyan változik a felelősség baleset esetén? A tervezet szerint itt jöhet majd a legfontosabb változás:
- Ha egy személyautó a sárfelhordáson megcsúszik és balesetet szenved, a mezőgazdasági gép üzembentartója teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik, amennyiben nem helyezett ki figyelmeztető táblát és nem kezdte meg a takarítást.
- Az új KRESZ-ben a „gondatlan veszélyeztetés” fogalma hamarabb megállhat sárfelhordás esetén, mint korábban.
Láthatóságra vonatkozó szabályozás módosulása
A várhatóan 2026. szeptember 1-jén hatályba lépő új KRESZ-szabályozás különös hangsúlyt fektetne a mezőgazdasági gépek passzív láthatóságára. Mivel a traktorok megengedett sebessége 60 km/órára nőne, a többi közlekedőnek nagyobb távolságból és egyértelműen fel kell tudnia ismerni a nagyméretű gépeket, különösen szürkületben és éjszaka. De milyen fényvisszaverő prizmákkal vagy jelölésekkel kell ellátni a munkagépeket a jobb láthatóság érdekében, hogy a közlekedés résztvevői elkerüljék a sötétben történő baleseteket?
Az új szabályozás ösztönzi, bizonyos méretek felett pedig kötelezővé teszi az ECE 104 szabvány
szerinti fényvisszaverő kontúrjelöléseket. Ez kötelező lenne minden olyan pótkocsinál és vontatott munkagépnél, amelynek szélessége meghaladja a 2,1 métert, vagy hossza a 6 métert. A kontúrjelölő szalagok oldalt sárga vagy fehér színűek lehetnek majd, és folytonos sávot kell formázniuk. Hátul sárga vagy piros keretezésnek kell lennie. Ez segíteni fog az autósoknak abban, hogy sötétben ne csak két pontszerű lámpát lássanak, hanem azonnal érzékeljék a gép valós terjedelmét.
Ha a munkagép (például eke, vetőgép, tárcsa) vagy a traktor szélessége meghaladja a 2,55 métert, kötelező lesz piros-fehér sraffozott (átlósan csíkozott) fényvisszaverő táblák elhelyezése a gép legszélesebb pontjain. Ha a gép széle több mint 40 centiméterrel túllóg a traktor világítótestein, akkor a szélességjelző táblákra fehér (előre) és piros (hátrafelé) világító kiegészítő lámpákat is fel kell majd szerelni.
Milyen színszabályok vonatkoznak majd a prizmákra, azaz a fényvisszaverőkre? A tervezet szerint szigorúbbá fog válni a prizmákra vonatkozó előírások, hogy elkerüljék a megtévesztő jelzéseket:
- Elöl csak fehér prizma lehet, ami nem háromszög alakú.
- Oldalt csak borostyánsárga prizmát lehet elhelyezni, legalább 3 méterenként egyet.
- Hátul csak piros prizmát lehet elhelyezni.
Fontos, hogy a háromszög alakú piros prizma továbbra is kizárólag a pótkocsik és vontatott
munkagépek kiváltsága lesz. Traktorra (önjáró gépre) tilos háromszögletű prizmát tenni, mert az megtévesztheti az autóst a vontatást illetően.
Az új KRESZ-tervezet egyik fontos eleme lesz, hogy a mezőgazdasági vontatóknak (traktoroknak) is kötelező lesz a nappali menetfény vagy a tompított fényszóró használata lakott területen kívül, jó látási viszonyok mellett is. Ez a 60 km/órás sebesség mellett alapvető biztonsági feltétel, hogy a szemközti forgalom hamarabb észlelje a közeledő nagy tömeget.
Mit kell tenni a felszerelt adapterekkel, mint például a vágóasztalokkal? Az új szabályozás megerősíti: ha az adapter (például kombájn vágóasztal) a szállítási helyzetben kitakarja a traktor vagy a betakarítógép gyári lámpáit, kötelező egy ismételt lámpasort és rendszámtáblavilágítást felszerelni az adapter végére. Az új vizsgakövetelmények miatt érdemes lesz majd ellenőrizni a fényvisszaverő matricák állapotát is. Ha azok megfakultak, repedezettek, a 2026-os műszaki vizsgán már nem fogják elfogadni ezeket, mivel nem verik vissza a fényt a kívánt mértékben.
A jogszabály-tervezet emellett pontosítaná a mezőgazdasági járműveknél a sárga villogó használatának szabályait, illetve speciális új szabályokat vezetne be ezen gépek várakozására és megállására vonatkozóan. Ezekről bővebb információk az alábbi linken találhatók.








