Mi történik, ha egy forró nyári napon egyszerre terhelődik túl az egészségügy, ugranak meg az élelmiszerárak, majd egy vihar után órákra - vagy napokra - elmegy az áram, a víz és az internet? Első pillantásra különálló problémáknak tűnnek. Valójában azonban ugyanannak a kihívásnak a különböző arcai: a klímaváltozásé. A klímaváltozás ma már nem pusztán környezetvédelmi ügy. Nem egy távoli, „majd egyszer” bekövetkező krízis, hanem már most is határozottan érzékelhető veszélyforrás, amely Magyarországon is súlyos károkat és biztonsági kockázatokat okoz.

Az elmúlt évtizedben hazánkban a hőség és szélsőséges meleghullámok komoly egészségügyi következményekkel jártak: 2012 és 2022 között több mint 8 200 többlethalálozást regisztráltak, amit a hőhullámok idéztek elő. Ugyanezen időszakban a hazai biztosítók több mint 72 milliárd forintot fizettek ki viharkárokra, és csak a mezőgazdasági károkra több mint 55 milliárd forintot. A tűzesetek is gyakorivá váltak: 2011-2021 között több mint 67 000 vegetációtűz történt Magyarországon. Gazdasági szempontból a szélsőséges időjárási események a 2005 és 2014 közötti időszakban évente átlagosan a hazai GDP 0,5-1 %-os csökkenéséhez járultak hozzá.

A klímaváltozás viszont nem önmagában idéz elő válságokat, hanem felerősíti a meglévő gyengeségeinket - a túlzottan központosított rendszereket, a széttagolt döntéshozatalt és a rövid távú gondolkodást. Éppen ezért a válasz sem érkezhet egyetlen területről. A vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az energiaellátás, a területfejlesztés, az egészségügy és a katasztrófavédelem csak együtt adhat működő megoldást. Ezekre a kihívásokra ad javaslatokat a Green Policy Center legújabb szakpolitikai javaslatcsomagja.

Amikor minden mindennel összefügg

A klímaváltozás hatásai láncreakciót indítanak el. A vízhiány élelmezési kockázattá válik. Az élelmiszerár-emelkedés társadalmi feszültséget gerjeszthet. Egy áramszünet megbénítja a vízellátást és a digitális kommunikációt is. Ha ezekre a problémákra külön-külön reagálunk, könnyen előfordulhat, hogy az egyik területen javítunk valamit, miközben a másikon tovább növeljük a sérülékenységet.

A valódi kihívás tehát az, hogy a döntések ma még többnyire ágazati logika mentén születnek, miközben a klímakockázatok rendszerszintűek. A megoldás az lehet, ha az ellenálló képesség - a reziliencia - minden jelentős beruházás és szakpolitikai döntés kötelező szempontjává válik. Az adatalapú, előrejelzésekre épülő kockázatelemzés és az erősebb tárcaközi együttműködés nem adminisztratív többlet, hanem biztonsági befektetés. A megelőző, integrált tervezés mindig olcsóbb és hatékonyabb, mint a károk utólagos kezelése.

Az élelmiszer-biztonság: a válság „látható arca”

Magyarország mezőgazdasága különösen érzékeny az aszályra és a szélsőséges időjárásra. Az elmúlt évek terméskiesései nemcsak a gazdálkodókat, hanem a fogyasztókat is közvetlenül érintették az áremelkedéseken keresztül. A vízhiány, a talajromlás és a biodiverzitás csökkenése - például a beporzók számának visszaesése - együtt gyengítik a termelés stabilitását. Az ökológiai rendszerek romlása először hozamingadozásban, majd árnövekedésben jelenik meg, végső soron pedig társadalmi feszültségekhez vezethet.

A fenntartható, víztakarékos és diverzifikált mezőgazdaság ezért nem csak környezetvédelmi kérdés, hanem stratégiai érdekünk is. A vízgazdálkodás, az agrárpolitika és a természetvédelem összehangolása, a vízvisszatartás, a talajmegőrző gazdálkodás és az élőhely-helyreállítás egyszerre szolgálják a termelésbiztonságot és a környezeti stabilitást.

­­­­Túl sok víz, túl kevés víz

Magyarországon ma már nem ritka, hogy ugyanaz a térség rövid időn belül árvízzel és aszállyal is küzd. Ez nem csupán az időjárás szélsőségesebbé válásának következménye, hanem annak is, ahogyan a tájat használjuk. A gyors vízelvezetésre épülő rendszerek, az árterek leválasztása és a vizes élőhelyek visszaszorulása jelentősen csökkentették a természetes vízmegtartó képességet. Így a víz gyorsan elfolyik, de a száraz időszakban nincs tartalék.

Közben a mezőgazdaság, az ipar, a városfejlesztés és a természetvédelem ugyanarra a korlátozott vízkészletre tart igényt. A konfliktusok elkerüléséhez tájléptékű, integrált földhasználati tervezésre van szükség. A víz helyben tartása, a természetes pufferterületek megőrzése és az átlátható, részvételi döntéshozatal nemcsak környezeti, hanem társadalmi stabilitási kérdés is. A vízbiztonság valójában területfejlesztési és társadalompolitikai ügy.

­­­­Ha a rendszer épp akkor omlik össze, amikor a legnagyobb szükség lenne rá

Az energia-, víz- és digitális infrastruktúrák ma már szorosan összekapcsolódnak. Egy áramszünet dominóhatást indíthat el: leáll a vízellátás, akadozik a kommunikáció, sérül az egészségügyi ellátás. Hőhullámok idején nő az áramigény, miközben maga a rendszer is nagyobb fizikai terhelésnek van kitéve. A viharok és extrém időjárási események pedig egyre gyakrabban okoznak regionális kieséseket.

A központosított rendszerek és az energiaátmenetből fakadó új komplexitás növeli a sérülékenységet. A jövőbiztos megoldás a decentralizált, megújuló alapú rendszerek, az energiatárolás és a térségi kockázatmegosztás erősítése lehet. A klímaszempontokat nemcsak az infrastruktúra-fejlesztésben, hanem a válságkezelési és védelmi tervezésben is érvényesíteni kell.

­­­­A halogatás a legdrágább döntés

A klímaváltozás tehát nem egyetlen szektor problémája, hanem a nemzeti ellenálló képesség próbája. Magyarország biztonsága ma már azon is múlik, képesek vagyunk-e újragondolni a vízhez, az energiához, az élelmiszerhez és a tájhoz való viszonyunkat annak érdekében, hogy hazánk egy biztonságosabb, ellenállóbb és élhetőbb ország legyen.

A kérdés tehát nem az, hogy megengedhetjük-e magunknak az integrált, előrelátó felkészülést a klímaváltozás negatív hatásaira, hanem az: megengedhetjük-e magunknak, hogy tovább halogassuk a cselekvést.