2024. május 30. csütörtök Janka, Zsanett
Fertőző állatbetegség terjed Amerikában: egyre több állam érintett

Fertőző állatbetegség terjed Amerikában: egyre több állam érintett

agrarszektor.hu
Egyre komolyabb intézkedéseket hoznak a madárinfluenza elleni védekezés kapcsán az amerikai tejtermelők. Van, ahol látogatási tilalmat rendeltek el a telephelyeken, mások fertőtlenítik a területre érkező járműveket és kivágják a fákat is, hogy a vadmadarak ne tudjanak leszállni rájuk. Az Egyesült Államokban már nyolc államban is kimutatták a magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét a szarvasmarha-állományokban.

Dél-Dakota a nyolcadik amerikai állam, ahol kimutatták a magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét egy tejelő tehénállományban, miután az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) Észak-Karolinából, Texasból, Kansasból, Ohioból, Michiganből, Idahóból és Új-Mexikóból is jelentett fertőzést. Bár úgy tűnik, hogy az első esetek a texasi és kansasi állományokba a vadmadarak által kerültek be, az USDA szerint a szarvasmarhák közötti átvitel is lehetséges - írta meg a Reuters. A michigani és ohiói mezőgazdasági szakértők elmondták, hogy ezekben az államokban a fertőzött állományok Texasból kaptak szarvasmarhákat.

Az amerikai tejtermelők a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szigorú szabályokat vezettek be a telephelyeiken, sőt, voltak olyanok is, akik a kormányzati ajánlásokat is túlteljesítették. Egy kaliforniai gazda például korlátozza azon személyek számát, akik beléphetnek a telephelyre, így próbálva csökkenteni az esélyét, hogy a lábbelijükön vagy a járművükön szennyezett madárürülék kerüljön be a szarvasmarhák közelébe. Emellett elkezdett kivágni körülbelül 40 kisebb fát, hogy azok a tavaszi vonulás idején ne vonzzák a vadmadarakat.

A március 25-én egy tejelőállományban történt első megerősített eset és az április 1-jén, két éven belül a második emberi megbetegedés fokozta az aggodalmakat az Egyesült Államokban a vírus állatokra és emberekre történő átterjedésével kapcsolatban. A madárinfluenza 2022 óta világszerte megtizedelte a baromfiállományokat, és a fókáktól kezdve a rókákon át a görényig megfertőzte az emlősöket is. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint az emberre jelentett kockázat továbbra is alacsony, de az államoktól terveket kértek a potenciálisan fertőzött mezőgazdasági dolgozók vizsgálatára és kezelésére.

A fertőzés miatt csökken tejtermelés

Míg a madárinfluenza a baromfira halálos, a tehenek a jelek szerint felépülnek. Az USDA szerint a tejelő állományokban kitört járványok elsősorban a tejelő teheneket érintik, csökkentve a tejtermelést, és arra késztetve a gazdákat, hogy elkülönítsék a beteg állatokat, és a tejüket távol tartsák az élelmiszer-ellátástól. Az amerikai tejtermelés értékét tekintve 2022-ben közel 60 milliárd dollárra nőtt. A tejtermelők most a tej és a sajt iránti kereslet csökkenésétől tartanak, miután az USDA madárinfluenzáról számolt be a pasztőrözetlen tejmintákban, bár a mezőgazdasági tisztviselők szerint a pasztőrözött tej biztonságos.

Az USDA egyelőre nem rendelte el a kötelező karantént a fertőzött tejelő állományokra, de a múlt héten azt javasolták a gazdáknak, hogy minimalizálják a szarvasmarhák mozgását, és ha a szoptató teheneket el kell szállítani, akkor vizsgálják meg a tejmintákat. A termelőket arra is felszólították, hogy a vírus terjedésének csökkentése érdekében figyeljék az állatállományt a megbetegedések szempontjából, különítsék el az újonnan befogadott teheneket, és tartsák távol a vadon élő állatokat és a háziállatokat, például a macskákat a gazdasági épületektől.

A mezőgazdasági minisztérium emellett azt is tanácsolta a gazdáknak, hogy fordítsanak különös figyelmet a helyes fejési gyakorlatra, például a berendezések fertőtlenítésére, ugyanis az állategészségügyi hatóságok felvetették annak lehetőségét, hogy a fejőgépek szerepet játszhatnak a fertőzések tehenek közötti terjedésében, bár ezt még nem erősítették meg.

Szigorodnak a szállítás szabályai is

Idahóban, Észak-Karolinában és több olyan államban is, ahol nem erősítették meg a szarvasmarhák megbetegedését, további követelményeket támasztottak a szállítmányokkal szemben az állományok védelme érdekében. Nebraskában, az Egyesült Államok Texas után második legnagyobb szarvasmarha-termelője április 1-jén kezdték el megkövetelni a termelőktől, hogy engedélyt kérjenek a tenyésztehenek államba történő behozatalára, hogy a hatóságok jobban nyomon követhessék az állatok mozgását. Texasban pedig azt tanácsolták a termelőknek, hogy figyeljék az állományukat, és a beteg állatokat tartsák otthon, míg Kansasban azt ajánlották, hogy korlátozzák a szarvasmarhák mozgását, de nem írt elő további korlátozásokat.

Indiana államban egy gazda már azt is megköveteli a sofőröktől, hogy fertőtlenítőszerrel fújják be a teherautók kerekeit, mielőtt beengedné őket a farmjára. Steve Obert mintegy 1200 tehenet nevel, amelyek a több mint 6000 gazdaságot tömörítő Dairy Farmers of America szövetkezetnek termelnek tejet. A szakember, aki egyben az Indiana Dairy Producers ágazati csoport ügyvezető igazgatója is, elmondta, hogy a nagyobb gazdaságok fokozott kockázatnak vannak kitéve, részben azért, mert nagy takarmánykészleteket tartanak fenn, amelyek vonzzák a vadmadarakat, amelyek hordozhatják a vírust. A nagy tejgazdaságok gyakran szállítanak üszőket, vagyis olyan nőstény teheneket, amelyek még nem szültek, más államokba, ahol megtermékenyítik őket, mielőtt visszatérnek a farmjukra fejésre - mondta Steve Obert, aki Kentuckyba szállít teheneket, de bízik benne, hogy Indianában nem vezetnek be új korlátozásokat a szarvasmarhák mozgására.

Az Illinois állambeli Rockfordban Brent Pollard, aki a Prairie Farms szövetkezetnek szállít tejet, 21 napig elkülönítve tartja azt a borjút, amelyet a lányának vásárolt Wisconsinból. Wisconsinban nem jelentettek megbetegedést, de Shelly Mayer elmondta, hogy a Milwaukee melletti tejüzemében figyeli az elhullott madarakat, és azon dolgozik, hogy a víztartályokat tisztán tartsa a madárürüléktől és más szennyeződésektől. A gazdák is igyekeznek távol tartani a vadmadarakat a takarmánykészletektől, de ez nehéz feladat, mert ahogy egy szakember fogalmazott, a tejgazdaság olyan, mint egy óriási madáretető.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?