Gigaberuházás Szekszárdon: itt a magyar tejes cég milliárdos fejlesztése

Gigaberuházás Szekszárdon: itt a magyar tejes cég milliárdos fejlesztése

MTI
A háború okozta infláció és energiaválság következtében minden eddiginél fontosabb az önellátás erősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztése - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály a Tolnatej Zrt. 5 milliárd forintos beruházásból épült szekszárdi sajtüzemének átadó ünnepségén.  

A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar élelmiszeripari vállalkozások a háborús válság ellenére is növelték beruházásaikat, az év első felében több mint 170 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány a kezdetektől stratégiai ágazatnak tekinti a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, támogatja a hazai termelés növelését és a technológiai fejlesztéseket. Ennek eredményeként a magyar mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt 12 évben majdnem 30%-kal emelkedett, az élelmiszergazdaság teljesítménye 16%-kal bővült - ismertette a pénzügyminiszter.

Varga Mihály arra is kitért, hogy a belföldi élelmiszerek aránya ma már meghaladja a 70%-ot a kiskereskedelemben. Mint mondta: a cél az önellátás az alapvető élelmiszerekből, és el kell érni, hogy az összes élelmiszeren belül pedig legalább 80% legyen magyar termék. Emlékeztetett: a kormány az aszályhelyzetre tekintettel kedvező, szabad felhasználású hitelekkel és a hitelmoratórium meghosszabbításával is segíti az ágazat vállalkozásait.

Varga Mihály rámutatott, hogy a szomszédban dúló háború, az ennek nyomán kialakult energiaválság és a mindezt jelentősen súlyosbító brüsszeli szankciók térdre kényszerítik Európa gazdaságait. A kormány azon dolgozik, hogy megőrizze a magyar gazdaság növekedését, megvédje a munkahelyeket és segítséget nyújtson a nehéz helyzetbe került embereknek és vállalkozásoknak - írták.

A miniszter a Tolnatej Zrt. beruházásáról szólva elmondta: az 5 milliárd forint értékű új sajtüzemi komplexum megépítését a kormány 2 milliárd forinttal támogatta. Az új üzemben évente 19 ezer tonna sajtot lehet előállítani, a fejlesztéssel a cég működése és munkahelyei a következő időszakban is biztosítottak - olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?