2024. október 13. vasárnap Kálmán, Ede
Tilos lesz ezeket a munkákat elvégezni áprilistól: veszélyesek lehetnek

Tilos lesz ezeket a munkákat elvégezni áprilistól: veszélyesek lehetnek

MTI
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak kezdete előtt, az év első három hónapjában lehet és kellene elvégezni azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amik áprilistól tilosak, mert veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre - olvasható a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írták, a tapasztalatok alapján három olyan gyakori tevékenység van, amely az ország lakosságát és az önkormányzatokat leginkább érinti. Ezek a munkák az év első három hónapjában, március végéig végezhetők el, a nem megfelelő ütemezés miatt azonban évről évre visszatérő természetvédelmi és állatvédelmi problémák keletkeznek. A tájékoztatás szerint sok gondot okoz, hogy az épületfelújítások kapcsán a tulajdonosok, kivitelezők gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy a védett fecskéket és denevéreket is érintő épületmunkák természetvédelmi hatósági engedélyeztetés-kötelesek, és csak a szaporodási időszak szünetében, ősztől tavaszig végezhetők el. Ezért gyakran előfordul lakott fecskefészkek tömeges leverése nyaranta.

A hatósági engedélyek kiállításakor különösen fontos lenne annak hangsúlyozása, hogy a fészkek eltávolítása után biztonságosan és hatékonyan kell megakadályozni a fecskék visszaköltözését a munkálatok ideje alatt, továbbá ezek befejezését követően műfészkekkel kell pótolni a megsemmisült fészkeket. Szintén jelentős problémákat okoz a sérült vagy áramütésveszélyes fehérgólya-fészkek biztonságossá tétele. A természetvédelmi oltalom alatt álló madarak fészkei az állatokhoz hasonlóan védettséget élveznek. A fokozottan védett fehér gólyák téli viharokban sérült vagy áramütésveszélyes módon, az elektromos hálózat oszlopain a vezetékekre épült fészkeinek magasító kosárra emeléséhez a megyei kormányhivatalok csak a költési időszakon kívül, március 31-ig adhatnak engedélyt - emlékeztet a közlemény.

A fák és bokrok kivágása sok esetben indokolt és szükséges. A bel- és árvízkár megelőzését szolgáló hullámtértisztítás, az elektromos vezetékhálózatra felnövő fás szárú vegetáció eltávolítása, visszavágása, különösen tömeges nagyságrendben, jól tervezhető és ütemezhető az őszi-téli időszakra. Ezért indokolatlan a természetvédelmi és állatvédelmi törvénybe ütköző a munkákat a madarak költési időszakára hagyni. A témával kapcsolatban bővebb információk az MME honlapján találhatók.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?