2024. október 10. csütörtök Gedeon
Aggasztó a szakemberhiány: így csábítják a fiatalokat az agráriumba

Aggasztó a szakemberhiány: így csábítják a fiatalokat az agráriumba

agrarszektor.hu
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) többféle pályaorientációs programmal is elő kívánja segíteni azt, hogy minél több felső tagozatos diák válassza az agrárszakmákat. Hasonlóan az egész Európai Unióhoz, hazánkban is komoly kihívás az ágazaton belül a generációváltás, a gazdaságot vezetők és a szakképzett munkaerő körében egyaránt. Az ágazati humánerőforrás korösszetételét és számának alakulását mutató felmérések szerint a leköszönő generációt nem váltja kellő számú utánpótlás.

A NAK pályaorientációs tevékenységének kiemelt célja az agrár-szakképzésbe beiskolázás elősegítése, valamint a pályaválasztó fiatalok körében a mezőgazdasági, erdészeti, környezetvédelmi és élelmiszeripari szakmák népszerűsítése. A NAK egyik kiemelt, küldetésnyilatkozatában is szereplő célja a fiatalok számára vonzóvá tenni az agráriumot, a kamara közreműködik az életpálya-tanácsadási és a pályaorientációs feladatok ellátásában is. A köztestület az év folyamán többféle programot kínál az agrárpálya iránt érdeklődő felső tagozatos általános iskolai tanulók részére. 

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ennek keretében a kamara már évek óta minden megyében megszervezi a "Szakmakóstoló" pályaorientációs programheteket (bentlakásos, illetve bejárásos formában), amelyek során egy-egy kiemelt agrárszakmával ismerkedhetnek meg a diákok. Emellett ősszel pályaorientációs programsorozat keretében országszerte lehetőség nyílik az agrárszakképző intézmények és agrárszakmák/szakmairányok megismerésére. A programnapokon a tanulók tevékenyen vesznek részt a munkafolyamatokban is. A kamara októberben digitális kampányt is indított, influenszer közreműködésével is bemutat agrárszakmákat, képzéseket. A "fiatalokra hangolt" anyagok többek közt a TikTokon, az Instagramon és a Facebookon jelennek meg. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A posztok, videók a Gazda, a Kertész, a Mezőgazdasági gépésztechnikus, valamint a Sütő- és cukrászipari technikus szakmákat népszerűsítik. Emellett a NAK hamarosan szakmákat bemutató kisfilmeket is közzétesz a weboldalán. Az agrárszakmák megismerését segíti a NAK Agrárszakma Iránytű című kiadványa is, amely letölthető a NAK honlapjáról. Mindemellett a kamara még 2021. november 22-ig várja a jelentkezéseket az ősszel meghirdetett, “Megnézem ezt magamnak!" elnevezésű projektkészítési pályázatra, amelyben a tanulók egy projektfeladaton keresztül mutathatják be az agráriumot és az érdeklődési körüknek megfelelő, általuk választott, az ágazathoz kapcsolódó szakmákat.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?