Horgászok, figyelem: fontos tilalom feloldásáról döntöttek a Balatonnál

Horgászok, figyelem: fontos tilalom feloldásáról döntöttek a Balatonnál

MTI
Négy partszakasz kivételével feloldották a csónakról horgászás áprilisi tilalmát a Balatonnál.

Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) horgászati ágazatvezetője ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, hogy az a cél, hogy a járványhelyzetben a horgászok a legkisebb mértékben érintkezzenek egymással. A szakember hozzátette: az enyhítés a Balaton északi partján a parttól 50 méteres sávban, a déli part mentén 300 méteres sávban érvényes, és kiterjed a vízi sporteszközökre és a parti bejáróval nem rendelkező stégekre is.

A négy hely, ahol a tilalom fennmarad: a Tihanyi-félsziget partvonala, Balatonföldvárnál a hajókikötő nyugati mólójától a balatonszárszói Irmák nyaraló strandjáig, Fonyódon a hajókikötő nyugati mólójától a fonyód-bélatelepi vízkivételi műig és Balatonberénynél a Napfény sétány keleti végétől a fenékpusztai madárgyűrűző állomásig terjedő szakasz. A társaság ezen az oldalon pontos információkat közöl az intézkedésről. Az ágazatvezető hangsúlyozta, a csónakos horgászat 6 és 19 óra között engedélyezett, ezek az időpontok a kikötőből való indulást és a beérkezést jelentik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?