A pandémia alatt is kiemelkedően teljesít a hazai élelmiszer kiskereskedelem

A pandémia alatt is kiemelkedően teljesít a hazai élelmiszer kiskereskedelem

Takarék Agrár24
A 2020-as év rendkívüli kihívásokat hozott a koronavírus és a kapcsolódó korlátozások révén. Sajnos 2021 elején a harmadik hullám teszi próbára az egészségügyi ellátó rendszert, a gazdaságot és az emberek napi életét. Utóbbi kihíváshoz erőt adhat a folyamatosan haladó védőoltási kampány, valamint az a tudat, hogy a magyar gazdaság válságból való kilábalásához az egyik motor több mint jól teljesített 2020-ban.

Bár a kihívások közepette kevesebb figyelmet kapott az élelmiszer kiskereskedelem bővülése, de ez az ágazat az, amely segítheti a gazdaság visszarendeződését. A Takarékbank Agrárcentrum is minden negyedévben fokozott várakozásokkal követte blogbejegyzésekkel a KSH adatközlését. A mostani írásunk - a 2020 utolsó negyedévére vonatkozó élelmiszer kiskereskedelmi adatok kapcsán - további optimizmusra adhat okot, ugyanis a várakozásainkat meghaladó mértékű volt a karácsonyi időszak bővülése.

Forrás: KSH 2021, Takarékbank Agrárcentrum szerk.

Amikor a 2020 harmadik negyedévi forgalmi adatokról írtunk blogbejegyzést, már mérsékelt várakozások mellett is belátható volt, hogy a 2020-as év rekordokat dönt a hazai élelmiszer kiskereskedelemben, és közel 12%-al is bővülhet a teljes éves forgalom. Mivel 2020 utolsó negyedévében közel 956 milliárd forint lett az élelmiszer forgalom, ezért az éves bővülés meghaladta a 13%-ot is.

Ezen adatok reményt adhatnak a pandémiát követő nyitás és gazdasági újraindulás kapcsán, ugyanis a hazai fogyasztók hajlandóak többet és nagyobb értékben vásárolni, legalábbis élelmiszert. Mivel sok hazai élelmiszer-feldolgozó kihívásokkal néz szembe az exportpiacokon - az állatbetegségek okozta átmeneti túlkínálat miatt, valamint a dráguló takarmány árak is növelik az állati termékek előállítási költségeit - ezért a hazai kiskereskedelmi forgalom bővülése továbbra is stabilizáló erővel hat a teljes hazai élelmiszer vertikum számára. 

Érdemes szorosan követni a 2021-ben is a KSH negyedéves forgalmi adatközléseket és a Takarékbank Agrárcentrum kapcsolódó blogbejegyzéseit, mert hamarosan kiderülhet, hogy a korlátozások után - figyelembe véve az erős 2020-as év bázis hatását - mennyire marad húzó tényező a hazai kiskereskedelem. 

Írta: Antal Áron, Takarékbank Agrárcentrum

Támogatott tartalom! A cikk megjelenését a Takarékbank támogatta.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?