2024. május 9. csütörtök Gergely
Megvágja-e az élelmiszer árakat az Agrárolló?

Megvágja-e az élelmiszer árakat az Agrárolló?

Takarék Agrár24
2020-ban az "Agrárolló", ami a termelői- és ráfordítás árindexek hányadosa, soha nem látott nagyságúra nyílt pozitív irányba, azaz a termelői kibocsátási árak indexe markánsan meghaladta a ráfordításokét.

Csúcson a harmadik negyedévben volt az index értéke, azonban a Takarékbank várakozása szerint az utolsó negyedévben minimálisan, de - az 5 éves csúcsokon lévő terményárak miatt - további növekedés várható. Ami azonban a termelői kibocsátási árakban 2020-ban a növekedést erőteljesen indukálta, az a gabonaárak következő év első két negyedévében - a ráfordításokban - erőteljesen meg fog jelenni, ezáltal az említett olló, nem számítva további gabonaár növekedésre, zárulni fog. A termelők jövedelmezősége, értelemszerűen az állattenyésztőké csökkeni fog.

Forrás: KSH 2020 alapján Takarékbank Agrárcentrum szerk., 2020 Q4-től előrejelzés

Ezek a mozgások, amiket a termelői szinteken látunk, sem a feldolgozóknál, sem a boltokban nem érezhetőek. Értjük ezt úgy, hogy amíg a termelői árakban jelentős, akár 10 % körüli változásokat is láthatunk, s jellemzően ezek negatív irányba is hatnak, úgy ez a feldolgozóknál kisebb mértékben érződik, a bolti élelmiszerárak viszont szinte csak felfelé korrigálnak.

Forrás: KSH 2020 alapján Takarékbank Agrárcentrum szerkesztés

2020 első negyedévére a termékpályák mindhárom szintjén 5 éves csúcsokat láttunk, ez elsősorban a pánikvásárlások keresleti hatásának volt köszönhető. Azonban azok lecsengésével, a turizmus leállásával együtt az év feléig mindhárom kategóriában erős csökkenést láttunk. A turizmus újraindulása/élénkülése kedvező folyamatokat hozott, azonban az év vége - köszönhetően a koronavírus második hulláma által okozott negatív hatásoknak - ismét csökkentette az árakat az élelmiszer termékpályákon, az előző évhez viszonyítva. S mire számíthatunk 2021-ben?

Forrás: KSH alapján Takarékbank Agrárcentrum előrejelzés

A magas bázis miatt a termelői árakban nem várhatunk jelentős változást. A feldolgozóknál a felhalmozott készletek értékesítése fogja alakítani az árakat, ami felfelé semmiképp nem fogja korrigálni. A bolti árakban azonban a következő év második felétől erős növekedésre számítunk: remélhetőleg a koronavírus elleni oltásokkal, illetve az újrainduló gazdasággal együtt a turizmus/vendéglátás is új erőre kaphat, aminek eredményeként az élelmiszerek iránt élénkülő kereslet ismét felfelé hajtja majd az árakat. 

Írta: Héjja Csaba - Takarékbank Agrárcentrum

Támogatott tartalom! A cikk megjelenését a Takarékbank támogatta.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?