2024. október 10. csütörtök Gedeon
Megőrülnek ezért az italért az emberek: akár milliókat is kifizetnek érte

Megőrülnek ezért az italért az emberek: akár milliókat is kifizetnek érte

MTI
A becslések szerint akár 300 ezer hongkongi dollárt (11,5 millió forint) is megérhet egy licitálónak a 72 éves, igazi ritkaságnak számító, háziasítatlan skót malátawhisky, amelyet pénteken árvereznek el Hongkongban.

A Gordon & MacPhail nevű független palackozó 1948-as Glen Grant malátawhiskyjét most először bocsátják árverésre. Összesen 290 üveggel palackoztak ebből az italból, az aukción a 88-as sorszám kerül kalapács alá. Az elegáns kristálydekanterbe zárt és feketediófa díszdobozba csomagolt különleges szesz a becslések szerint 300-380 ezer hongkongi dollárért találhat gazdára a Bonhams licitjén.

Christopher Pong, az aukciósház szakértője szerint ez a whisky a speyside-i Glen Grant lepárlóüzemből származó legidősebb nedű, amelyet palackoztak. A szakértő elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti gazdasági bizonytalanság ellenére továbbra is nagy a kereslet a ritka whiskyk iránt. A világ minden tájáról nagy az érdeklődés, különösen a fiatal gyűjtők részéről.

A pénteki aukció tételei között szerepel egy ötvenéves Macallan Lalique, amely várhatóan 950 ezer hongkongi dollárért talál majd gazdára, és egy 35 esztendős Hibiki whisky Japánból, amelynek leütési árát 260 ezer hongkongi dollárra becsülik. A Bonhams nagyjából 10 millió hongkongi dollár bevételre számít az aukción.

FRISSÍTÉS: Az italritkaság végül 420 ezer hongkongi dollárért (15,5 millió forint) kelt el az árverésen.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?