2024. október 10. csütörtök Gedeon
Több milliárd forintból indulhatnak agrártudományi kutatások a SZIE közreműködésével

Több milliárd forintból indulhatnak agrártudományi kutatások a SZIE közreműködésével

agrarszektor.hu
A Szent István Egyetem és jogelőd intézménye, a Kaposvári Egyetem, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Gabonakutató Nonprofit Kft. is sikerrel pályázott a Tématerületi Kiválósági Program 2020 felhívására. A vízgazdálkodás, növénynemesítés és élelmiszer-biztonság területét is érintő kutatások összesen mintegy 3,2 milliárd forint támogatásból valósulhatnak meg a 2020-2022-es időszakban, írta meg Dr. Farkas Alexandra a SZIE Médiaközpontjától.

Mivel az agrárium a magyar gazdaság stratégiai fontosságú ágazata, a támogatott projektek nemcsak társadalmi szempontból lesznek hasznosak, hanem fellendíthetik a kutatói utánpótlást és piaci sikereket is hoznak majd. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott Tématerületi Kiválósági Program egyik legfőbb célja ugyanis éppen az, hogy a felsőoktatási intézmények és állami kutatóhelyek szakmai kiválóságára építve jelentős tudományos újdonságtartalommal rendelkező termék, technológia vagy szolgáltatás kerüljön kifejlesztésre.

Az egyik kiemelt kutatási cél az, hogy az egyre gyakrabban előforduló és egyre jelentősebb mértékű aszálykárokat enyhíteni lehessen, ezáltal is hatékonyabbá téve a népesség élelmiszerigényének kielégítését. A Kárpát-medencében ugyanis a mezőgazdaság sikerességét a kedvező talajviszonyok mellett leginkább a klímaváltozás kapcsán egyre szélsőségesebb időjárás- és csapadékviszonyok korlátozzák. A magyarországi gazdálkodási módszereket tehát a legkorszerűbb tudományos eredmények segítségével folyamatosan hozzá kell igazítani kell a változó körülményekhez, melyhez kiemelten fontos a területre érkező csapadék maximális beszivárogtatása, a lefolyás és a belvíz megelőzése, valamint a nedvesség betárolása is.

Az élelmiszerek biztonságossága szintén fontos stratégiai kérdés, amely nemcsak az emberek egészségét érinti, hanem kihat a gazdaságra, a termékek piacképességére, az ország nemzetközi megítélésére, a társadalom jólétére és a családok jövőjére is. A koronavírus-járvány eseményei ráadásul a korábbiaknál is nagyobb mértékben erősítették a biztonságos és kiváló minőségű élelmiszerek iránti igényt, így kiemelten fontos feladat az ehhez kapcsolódó rendszerekben rejlő veszélyforrások azonosítása és kezelése. Ehhez kapcsolódóan a Tématerületi Kiválósági Program által támogatott egyik projekt fő célja egy olyan rádiófrekvenciás azonosító nyomonkövetési rendszer kidolgozása és pilotszintű adaptálása, amely segítségével az élőállatok eredete a feldolgozási pontokon keresztül a teljes ellátási láncban nyomon követhető lesz.

Szintén kiemelten fontos, hogy Magyarországon megfelelő alternatív, a szóját kiváltó fehérjeforrást lehessen biztosítani az állattenyésztés számára, melyekkel ár-érték arányban kifizetődőbbé válhat a gazdálkodás. Ilyen takarmányalapanyagok lehetnek például a sör- vagy olajipari melléktermékek, vagy éppen a rovarliszt. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 520 millió forint támogatást nyert projektje ennek kapcsán olyan megoldásokat, technológiai fejlesztéseket, adatbázisokat kíván biztosítani a termelők, gyártók, felhasználók és így a magyar társadalom számára, melyek nagymértékben elősegítik a hatékony termelést és minőségben is kiváló termékeket eredményeznek.

A Szent István Egyetem Kaposvári Campusán (azaz a jogelőd Kaposvári Egyetemen) induló kutatások szintén érintik majd az élelmiszerlánc és a fenntarthatóság, valamint a növénynemesítés és élelmiszerbiztonság témaköreit, míg a Gabonakutató Nonprofit Kft. szakértői a búza biotikus és abiotikus tényezőkkel szembeni ellenállóságát vizsgálják majd a termésbiztos és jövedelmező búzafajták előállítása érdekében.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?