Lezajlott a NAK és a Design Terminal agrárinnovációs versenye: mutatjuk a díjazott csapatokat

agrarszektor.hu
Egyetemisták dolgoztak agrárszakértőkkel az első éjjel-nappal zajló agrárinnovációs ötletversenyen, a "Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon" rendezvényen március 22-én és 23-án. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal közös kezdeményezésének fő célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agrárszektorban, lehetővé téve az ágazat fejlődését. A verseny végén tartott prezentációk alapján a zsűri a verseny győztesének a BeeNet csapatát választotta, amely interaktív hálózat javaslatát dolgozta ki, méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra.

A NAK és a Design Terminal 2019 februárjában pályázatot hirdetett, amelyre 50 csapat jelentkezett és ebből a legjobb 13 vett részt a 2019. március 22-23-i 24 órás agrárinnovációs ötletversenyen. A verseny célja amellett, hogy az egyetemi- és főiskolai hallgatók, pályakezdők és startupok megszólításával felhívja a figyelmet az agráriumban rejlő innovációs lehetőségekre az is, hogy a legújabb technológiákat használó agrárszektort, mint vonzó karrierlehetőséget állítsa a fiatalok elé - írja közleményében a kamara. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Az agrárszektor.hu az ötletversennyel kapcsolatban március elején interjút készített Győrffy Balázzsal. A NAK elnöke akkor elmondta, hogy minden várakozást felülmúlva közel 140 nevezés érkezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által közösen meghirdetett, Gazdálkodj okosan! - NAK Agrotech Hackathonra. 

A mentorok többek között olyan újítások megálmodóival találkozhattak a versenyen, mint az alma fejlődési szakaszait nyomon követő növényvédelmi applikáció; olyan mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldás, mely érzékeli, ha kártevő támadja a gyümölcsöst; mezőgazdasági bérmunka-közvetítést támogató rendszer; országos méhészeti hálózat; szenzorokkal automatizált okoskaptár; új öntözési technológia, amely csökkenti a felszíni öntözés veszteségeit; intelligens fagyvédelmi rendszer vagy a szarvasmarhák metánkibocsátását csökkentő megoldás. A verseny végén tartott prezentációk alapján a zsűri a verseny győztesének a BeeNet csapatát választotta, amely interaktív hálózat javaslatát dolgozta ki, méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra.

A hétvégi ötletversenyen résztvevő 2-4 fős csapatoknak 24 óra állt rendelkezésükre, hogy rendkívül intenzív és hatékony fejlesztési folyamat során üzleti mentorok és agrárszakemberek bevonásával tökéletesítsék pályázati ötletüket, amit a verseny végén a zsűri előtt prezentáltak. A verseny különlegessége, hogy a nevezők többsége nem agrár szakterületről érkezett. A hackathon résztvevőit a NAK és a Design Terminal szakemberei segítették mentorként; a zsűrinek a két szervezet vezetője mellett tagja volt György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára és Juhász Anikó, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint Reng Zoltán, Hungrana Kft. vezérigazgatója és Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

A versenyen díjazott csapatok:

1.helyezett: BeeNet: interaktív hálózat méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra

2.helyezett: Grinsect: automatizált megoldás a fekete katonalégy lárváinak tenyésztésére és állattakarmányozási célú feldolgozására

3. helyezett: Almathron: mesterséges intelligenciát alkalmazó vadkár felmérési rendszer

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium különdíja: Trime: vadkárelhárítási megoldás mesterséges intelligencia alkalmazásával

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ különdíja: Mélyvíz: közvetlen gyökéröntözési technológia, mellyel kiküszöbölhető a párolgási veszteség és a gyomok öntözése

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?