A hét közepére átmenetileg hidegebb légtömegek érik el térségünket, amelynek köszönhetően elsősorban csütörtökön és pénteken, de még szombat hajnalban is többfelé fagyhat majd, ami akár komoly fenyegetést jelenthet a kiskertek és a gyümölcsösök számára. A hét második felében ugyanakkor egyre inkább anticiklonális hatások veszik majd át az irányítást a Kárpát-medence felett, így csütörtöktől kezdődően egyre melegebb időre készülhetnek a magyarok, a hosszú hétvégén a napsütésé lesz a főszerep, nyugatabbra kevesebb, keletebbre egy picit több felhőre lehet majd számítani, de csapadék sehol sem várható.
Csütörtökön még 12-17 Celsius-fokot, pénteken 14-20 Celsius-fokot, szombaton viszont a legtöbb helyen újra 20 Celsius-fokot meghaladó értékeket lehet majd mérni, legfeljebb az északkeleti tájak maradhatnak majd el ettől néhány fokkal. Vasárnaptól aztán valamelyest enyhülni kezdenek az éjszakák, ezen a délutánon akár már 20-25 Celsius-fokra is lehet számítani, hétfőre pedig még melegebb idő körvonalazódik.
Összegezve tehát, remek időben lesz része a magyaroknak a hosszú hétvégén, sok napsütésre, kellemes melegre számíthatnak. Sajnos azonban a földek továbbra is szomjasak maradnak. A lakosság viszont bátran tervezhet kirándulást, bringázást vagy épp egy családi bográcsozást, grillezést, megázni egyelőre senki nem fog.








