Hajlanak a megállapodásra a Kométa beszállítói

agrarszektor.hu
A KaposPont értesülései szerint hajlanak a megállapodásra a beszállítók a Kométa megmentése érdekében. Az egyik legnagyobb cég 40 millió forintban vásárolna részvényeket.

Az önkormányzat kétmilliárdos segítségnyújtása egyik feltételéül a beszállítók részesedéshez jutását szabták meg, melyre a jelek szerint azok hajlandóak is lennének, mivel elemi érdekük a gyár megmaradása. Az egyik legnagyobb beszállítónak számító Ka-Tész Szövetkezet, mellyel szemben több száz milliós tartozást halmozott fel a Kométa, követelésállományából 40 millió forintot áldozna részvényvásárlásra. Berek Péter elnök szerint nincs más választásuk, ha a cég követelését még viszont akarja látni.

A KaposPont beszámolója szerint a Kométa dolgozói bizakodóak a város és a beszállítók áldozatkészsége láttán, azonban az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke szerint a hasonló egyedi megoldásokra nem lehet minden esetben építeni. Éder Tamás jelentős kormányzati intézkedésekre lenne szükség, melyekkel úrrá lehetne lenni a teljes ágazatot sújtó válságnak. Ennek egyik eszközeként a hústermékek áfájának uniós szintre történő csökkentését tudná elképzelni.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?