Izgalmas programokkal, nagyvállalati mentorokkal és az ország legjobb agráros egyetemista csapataival jön az Agrovirtus döntője (x)

Agro Napló
Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár fővédnökségével, a tíz legjobb hazai, határon túli és nemzetközi agráros egyetemista csapat részvételével indul az Agrovirtus Akadémia és egyetemi digitális agrártechnológiai verseny elődöntője, melynek nyilvános döntőjét november 20-án rendezik izgalmas agrártechnológiai programok kíséretében.

November 18-19-én az Agrovirtus egyetemi digitális agrárversenyre nevezett mintegy 100 egyetemista csapat 10 legjobbja kezdi meg a Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár fővédnöksége alatt zajló Agrovirtus Akadémiát. A képzés során a mintegy 50 egyetemista hallgatót 30 neves vezető beosztású szakember képzi, mentorálja és zsűrizi, akik olyan cégek által kerültek delegálásra, mint a Bonafarm Zrt., Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Talentis Agro Zrt. A résztvevő hallgatók az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Szent István Egyetem, valamint a főszervező AgroVIR Kft. által közösen kiadott és vezetői szinten aláírt „digitális agrárgazdálkodás” oklevelet kapnak, mely célja, hogy segítse a verseny során jelentős digitális agrár-vállalatirányítási készségekkel gazdagodott hallgatók munkaerőpiaci elhelyezkedését.

A gödöllői Szent István Egyetemen megrendezésre kerülő november 20-i nyilvános döntőre a szervezők komoly szakmai programokkal készülnek: a zsűri által kiválasztott öt egyetemista csapat bevonásával zajló prezentációs verseny kísérőrendezvényeként agrár-robotika bemutató, interaktív gépbemutatók kerülnek megrendezésre. Az Agrovirtus döntőn debütál a Szent István Egyetem Gépmúzeumának időszaki kiállítása „Az Agrárinformatika Kezdetei 0.1” kiállítás, mely tárlatvezetésén korabeli agrárinformatikai érdekességek tekinthetők meg.

A verseny szervezőinek kiemelt szándéka, hogy az Agrovirtus egy nemzetközileg is elismert, nívós esettanulmány-versennyé fejlődjön. Az angol nyelven is meghirdetett megmérettetés iránt már idén komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozott, ugyanis a selejtezőre mintegy 20 nemzet hallgatói jelentkeztek, köztük olyan csapatokkal, mint a világ legerősebb agráregyetemei között nyilvántartott Waggeningeni Egyetem.

A háromnapos hallgatói-szakmai rendezvény természetesen nemcsak friss agrártechnológiai ismereteket és munkaerőpiaci lehetőségeket kínál a hallgatóknak: a verseny első három helyezettje teljes ellátás mellett zajló nemzetközi szakmai utat kap ajándékba több millió forint értékben.

Részletek és regisztráció: www.agrovirtus.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!