Együtt a magasabb napraforgó termésátlag felé vezető úton (x)

Agro Napló
Hogyan lehet kiaknázni a napraforgó hibridekben rejlő terméspotenciált? Milyen tanulságokkal szolgált a 2020-as gazdálkodási év az ágazat főszereplői számára? Egyebek mellett ezekre a fontos kérdésekre keresték közösen a választ a napraforgó piacvezető Syngenta évente rendezett Kaszatkörén a meghívott vendégek, melyet idén rendhagyó módon online rendeztek meg.

Kalmár Ferenc, vetőmag értékesítési vezető megköszönte az egész éves együttműködést, majd elmondta: „nyáron jelentős szervezeti változtatásokat hajtottunk végre, melyek a növényvédő szer és vetőmag üzletágak különválását eredményezték, például területi képviseleti szinten. Célunk a nagyobb fókusznak és specializáltságnak köszönhetően tovább javítani a szakmai együttműködés színvonalát és azon dolgozunk, hogy partnereink ezt rövid távon visszaigazolják. 2020-ban sikeres évet zár a cég: 60% feletti - növekvő piacrész vetőmagban és köszönhetően részben a jó tavaszi temékelérhetőségnek, stabil vagy javuló piaci pozíció minden fontosabb növényvédő szer szegmensben.”

A 2020-as napraforgó termesztési év elemzésekor a szakember elmondta: „a vetésterület majd 80%-ára van rálátásunk. Ez alapján elmondható, hogy az előző évekhez képest legalább 20%-os a terméskiesés. Itt a Kaszatkörön termelő partnereinkkel együtt megnézzük, hogy miért nem működtek és hozták az elvárt eredményt azok a technológiai megoldások, hibridek és növényvédelmi alkalmazások, melyekkel korábban jobbnál jobb eredményeket értünk el. A 2021-es kilátásokat illetően a napraforgó vetésterület további, kisebb mértékű növekedését várjuk. Az eddig felénk jelzett termelői vetőmagigények alapján elmondható, hogy a HO-LINO vetésterület aránya jelentősen változhat, a HO terület visszaesése 200 000 hektár alá csökkenve meghaladhatja a 30%-ot. Ennek eredményeképpen néhány fontosabb LINO hibrid esetében vetőmag hiány mutatkozik, ezért javasoljuk, hogy a termelők minél előbb adják le a forgalmazók felé az igényüket.”

A rendezvény első felében Dobai Tibor kereskedelmi vezető és Tóth Tamás marketingvezető moderálásával az IKR Agrár Kft., a Kite Zrt., és a Viterra Hungary Kft. vendégelőadói a magasolajsavas és linolsavas napraforgó piac idei sajátosságai mögé tekintettek be. Mint elhangzott: az idei év napraforgó árainak hátterében leginkább a Fekete-tengeri övezetben kieső mintegy 5 millió tonnás termésmennyiség, a kereslet-kínálat viszonyának alakulása (HO-LO napraforgó területváltozás), a koronavírus hatása és a rendkívül meggyengült forint áll.

A vírus hatására alapvetően átalakultak a felhasználói szokások - a biodízel felhasználás drasztikusan lecsökkent, ugyanakkor a háztartások napraforgó olaj iránti kereslete hirtelen megugrott. Az étkezési szokások átalakulása miatt - amiben a legkomolyabb tényezőt a hatalmas olaj-felhasználónak számító hotel, étterem, catering (HORECA) szegmensek visszaesése jelenti - még nehéz megmondani, mindez milyen hatással lesz a napraforgó-olaj összkeresletére. Az egybehangzó vélemény szerint legalább egy átmeneti fékeződésre mindenképp számítani lehet, amely az árakra is hatással lehet.

Ettől függetlenül összességében a 2021-es év kereskedelmi kilátásaira és piaci lehetőségeire vonatkozó kérdésre mindhárom vendég elmondta: a termelők nyugodtan bízzanak a napraforgóban, mint haszonnövényben, a napraforgóolaj iránt a világpiaci kereslet továbbra is kiegyensúlyozott. Ugyanakkor felhívták a gazdálkodók figyelmét, hogy a termény értékesítésével semmiképp ne várjanak az utolsó pillanatig – legalább a várható termés egy részét érdemes előre lekötniük.

A napraforgó terület piacvezető vállalataként a Syngenta 2021-ben újabb hibridekkel bővíti portfolióját, ismertette dr. Szűcs Péter, a vállalat északnyugat-magyarországi fejlesztőmérnöke. Új, magas terméspotenciállal, kiemelkedő olajtartalommal, kiváló termésstabilitással és teljes körű peronoszpóra rezisztenciával rendelkező hibridek érkeztek a linolsavas Clearfield® Plus, a linolsavas és a magas olajsavas Express®-toleráns szegmensekbe. A 17 hibridet tartalmazó portfólió minden gyomirtás technológiára kínál hibridet, így termelőink az adott terület gyomviszonyainak leginkább megfelelő gyomirtás technológiát tudják alkalmazni.

Hibridjeink a 2020-as kihívásokkal teli évben is helytálltak az országos független kísérletek eredményei, valamint a nagyüzemi eredmények alapján, azonban Szeleczki Attila fejlesztőmérnök felhívta a figyelmet, hogy a nagy termőképességű hibridek számára rendkívül fontos a megfelelő tápanyag utánpótlás és a megfelelő növényvédelem. A Syngenta teljes technológia kínálata lehetővé teszi, hogy mindezek révén jelentős többlettermést érjenek el a gazdálkodók.

A program utolsó felében négy magas színvonalon gazdálkodó napraforgó termesztővel folytatott kerekasztal beszélgetést dr. Piukovics László értékesítés hatékonyságáért felelős vezető és Kovács Attila napraforgó agronómiai fejlesztőmérnök. Az idei évben leginkább az időjárás okozott nagy kihívást a napraforgó termesztőknek. A vendégek elmondták: a nyár végi nagy mennyiségű csapadék több szempontból is hátráltató tényező volt, bizonyos térségekben belvíz foltok alakultak ki, ami nagy szórást okozott a termésátlagban, illetve sokszor gátolta a különböző termesztéstechnológiai műveletek időbeni elvégzését.  A termésátlag további csökkentő okai között a gombabetegségeket is megemlítették, illetve az idei hűvös, sok csapadékkal és kevés meleg órával járó időjárás a megtermékenyülésre is negatív hatással volt. Emellett a vetésidő is megemlítésre került, úgy tűnik idén a korai vetés bizonyult jobbnak. A Syngenta célja, hogy még jobban kiaknázzuk partnereinkkel a napraforgó hibridekben rejlő terméspotenciált. Ehhez a hibrideken és a technológián túl szakmai segítséggel is hozzá szeretnénk járulni a még eredményesebb gazdálkodáshoz, ezért a tavalyi évben partnerprogramot indítottunk és nagyüzemi kísérleteken vizsgáljuk a tőszám, a tápanyagutánpótlás és a termesztéstechnológia egyéb lehetőségeit.

A történelmi rekordot jelentő 2019-es 3 tonnához képest ma már az 5 tonnás hektáronkénti terméshozam sem példa nélküli, számukra a 6 tonna is reális cél lehet, de nyilvánvalóan vannak, akik területi adottságaiknál fogva kisebb plusz eredményeknek is örülnének.  Beszélgetőpartnereink szerint a magasabb termésátlag elérése lehetséges, hiszen a hibridekben benne van a 6 t/ha vagy afeletti termés potenciál, természetesen az időjárás nagyban befolyásolja, de a termesztés technológia javításával, fejlesztésével tovább emelhető a termésátlag. Gazdálkodóink kiemelték az okszerű és a fenológiai igényekhez igazított tápanyagutánpótlás fontosságát (például kén), valamint a talaj pH értékének emelését, ahol szükséges, a jobb tápanyag felvétel lehetővé tétele érdekében. Felhívták a figyelmet a vetés-egyenletesség fontosságára is a betakarításkori veszteség minimalizálása érdekében itt említették meg a magasabb vetésnorma alkalmazását is, ami szintén hozzájárulhat a magasabb termésátlaghoz. A nemesítés és fejlesztés oldalról, pedig a betegség-ellenállóság további javítását (akár 5%-ot is elvehet a termésből), illetve a napraforgóra még szelektívebb és még hatékonyabb gyomirtó szerek kifejlesztését várnák, mivel a gyomszabályozásból adódóan, akár 10%-ot is veszíthetnek a termésből. Kovács Attila zárásként arról biztosította a résztvevőket és hallgatókat, hogy a Syngenta továbbra is megtesz mindent, hogy termelőinek a legkiválóbb genetikát és újításokat hozza, mint például nagy újdonságként a közeljövőben érkeznek az AIR napraforgó hibridek, amelyek egy új fejezetet nyitnak majd az ágazat történetében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!