Átadták a Syngenta magyarországi kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisát (x)

Agro Napló
Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron, ami 1,5 milliárd forintból valósított meg, és a beruházást az agrárminiszter adta át.
Gäel Hili és Nagy István

Az átadó ünnepségen Nagy István a magyar mezőgazdaság "koronaékszerének" nevezte a vetőmag-előállítást, vetőmagtermesztést. Hozzáfűzte: Magyarország vetőmagágazata évente mintegy 190 milliárd forint értékű árut állít elő, amelynek fele exportra kerül. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy csak a folyamatos megújulás képes erősíteni a versenyképességet és biztosítani a jövedelmezőséget.

Ezért rendkívül fontos, hogy a nagy nemzetközi cégcsoportok, így a Syngenta is, Magyarországra hozták a kutatás-fejlesztési tevékenységük egy részét, ami a termelésen túl az ország tudományos előrehaladását is segíti – mondta a tárcavezető.

Gaël Hili, a Syngenta európai vetőmagüzletágának igazgatója kiemelte: a mintegy 1,5 milliárd forintból felépített, modern eszközökkel felszerelt kutatóállomás fő profilja a kukoricanemesítés, valamint az ahhoz kapcsolódó vetőmag előállítása és tesztelése lesz.

A világ 90 országában tevékenykedő vállalatuk az elmúlt években több stratégiai beruházást hajtott végre Magyarországon, ezek közül az egyik legjelentősebb a három fázisban – mintegy 13,5 milliárd forintból – elkészült mezőtúri vetőmagüzem – összegezte az igazgató.

A Syngenta európai vetőmag üzletágának igazgatója a cég magyarországi tevékenységét részletezve elmondta: „kukoricanemesítési programunk Magyarországra való telepítése komoly elköteleződést jelent számunkra, hiszen egy új növényfajta létrehozása hosszú időt vesz igénybe. A kukoricához és napraforgóhoz kapcsolódó kutatásfejlesztési tevékenységet 2005-ben kezdtük meg Karcagon. Azt vállaltuk, hogy felgyorsítjuk az innovációt azért, hogy a lehető legjobb termékekkel lássuk el a termelőket és velük együtt dolgozzunk a mezőgazdaság fenntarthatóságáért egy változó világban, változó klimatikus viszonyok mellett. A környezeti kihívások miatt olyan növényekre van szükségük a gazdáknak, amelyek ellenállnak a hidegnek, az aszálynak, és a stresszes időszakokat is jobban vészelik át. Időközben a karcagi bázist kinőttük, így egy új beruházás mellett döntöttünk. Mivel Mezőtúron van a Syngenta legnagyobb kapacitású európai vetőmagüzeme, ezért a szinergiákra építve itt hoztuk létre az új nemesítő, fejlesztő-, kutató és előállító központunkat” - ismertette a szakember. 

Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében arról beszélt: a vállalat a város legnagyobb adófizetőjeként és egyik legnagyobb foglalkoztatójaként a településen kiemelkedő szerepet vállal a helyi sportélet támogatásában. Így több mint 500 fiatal kézilabdázót, vízilabdázót és labdarúgót segít a versenyszerű sportolásban.

Varga Róbert, a központ vezetője elmondta, Magyarországon már több, a cég által nemesített hibridet vetnek a köztermesztésben, és számos fajtájuk regisztrációja várható Franciaországban, Olaszországban, Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban is. Emlékeztetett: az ukrán nemesítési program szaporítási munkáit is magyar szakemberek végzik 2017-től. A mezőtúri állomásról történik a román, szerb, horvát és bolgár szántóföldi teljesítménykísérletek koordinációja is, a bázis fontos központja a napraforgó-termékfejlesztésnek is. A több mint 130 ezer parcellás – ez 150 hektár kísérleti területnek felel meg – magyar kísérleti hálózat az egyik legnagyobb Európában.

A Syngenta munkavállalóinak száma meghaladja a 28 ezret. A vállalat csaknem 530 embert foglalkoztat Magyarországon. A cég tájékoztatása szerint a Syngenta Magyarország Kft. értékesítésének nettó árbevétele 56,5 milliárd forint volt a múlt évben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!