MENÜ

Címke: tyúk

Hírek > Állattenyésztés 2017.02.15.

Több szarvasmarha, kevesebb sertés és baromfi

A szarvasmarha-állomány 2010 óta tartó növekedése tovább folytatódott. Az elmúlt hat hónapban a sertésállomány 138 ezerrel, míg a juhállomány 69 ezerrel csökkent. A tyúkállomány 436 ezerrel alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hírek > Állattenyésztés 2017.01.20.

Nyugat-Magyarországon is felütötte a fejét a madárinfluenza

Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza egy-egy gazdaságban – közölte az FM. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen – állami kártalanítás mellett – megkezdte az állategészségügyi szolgálat.

Szakfolyóirat > 2006/08 > Állattenyésztés Tojás Takarmány tyúk

A tojás minõségét befolyásoló

A tyúktojás egyrészt humán élelmezési szempontból fontos és emellett nagy biológiai értékû élelmiszer, másrészt tartalmazza a madárembrió normális fejlõdéséhez nélkülözhetetlen összes táplálóanyagokat. A fogyasztó számára hasznos, de egyúttal létfontosságú anyagok mellett azonban a tojás tartalmazhat olyan összetevõket is, amelyek a fogyasztó, illetve a fejlõdésben lévõ embrió szempontjából kedvezõtlen irányban befolyásolják a tojás minõségét.

Szakfolyóirat > 2004/4 > Állattenyésztés Tojás tyúk tartás

Új kihívások az alternatív tojótyúktartás bevezetése során

A holland kormány már az Európai Unió tojótyúktartásra vonatkozó szabályozását megelõzõen támogatta a ketreces tojótyúktartás átalakítását alternatív tartási módra mélyalmos rendszer és tojóház bevezetése révén. A tartási mód változtatása szemléletváltozást tesz szükségessé: a ketreces tartásnál a technika állt a középpontban (system management), az alternatív mód során az állat igényei az elsõdlegesek (bird management). A tyúkok nagyobb mozgási szabadsága többletfeladattal jár az állattartó számára. Nehézséget okozhat a nagyobb élõmunka-igény, a fészkeken kívül megtojt tojások (ún. alomtojás) kezelése, a nagyobb ammónia- és porterhelés, betegségek gyakoribb elõfordulása és következményeként a tojás fajlagosan nagyobb önköltsége. A következõkben az állatok tartásának új szempontjait mutatjuk be, melyek figyelembevétele az alternatív tojótyúktartásra való átállás során szükséges a megfelelõ termelési eredmények elérése érdekében.

Szakfolyóirat > 2003/9 > Takarmányozás tyúk jérce tojó

A tojó típusú tyúkok takarmányozási technológiája a jércenevelés időszaka alatt

A madarak emésztési sajátosságai bizonyos tekintetben jelentősen eltérnek más együregű gyomrú állatoktól. Jelentős különbség elsősorban a tápcsatorna hosszában, az egyes szervek egymáshoz való viszonyában, a táplálék áthaladásának idejében és az anyagcserében lejátszódó folyamatok sebességében van. Az emésztésfiziológiai különbségek következményeképpen a madarak takarmányozása is sok tekintetben eltér más monogasztrikus állatok takarmányozási szokásaitól. Kisebb-nagyobb eltérések vannak a különböző baromfi fajok és fajták, típusok és korosztályok igényei között is, amihez igazodik a takarmányozás módja és takarmányok beltartalmi paraméterei.

Szakfolyóirat > 2003/7 > Állattenyésztés Takarmány tyúk alom

A tojótyúk tartástechnológiája II.

(folytatás) Nevelés. A kelést követően a csirkék nevelése történhet mélyalmos, rácspadlós-, dróthálós almos istállóban és un. nevelőketrecben. Mindegyik esetben a nevelés megkezdése előtti egyik leglényegesebb teendő a tisztítás, mosás és fertőtlenítés. Az új állomány fogadására tiszta és fertőzésmentes istállót kell biztosítanunk.

Szakfolyóirat > 2001/1 > Állattenyésztés ketreces állatvédelem tyúk

A ketreces tojótyúk-tartás állatvédelmi szabályai

A gazdasági haszonállatok védelmét az Európai Unió már 1987-ben irányelvekkel szabályozta. A haszonállatok tartási és ellátási követelményeit foglalták össze, különös tekintettel az iparszerû állattartásra. A nagy egyedszámú állományok, a termelésorientált állattartás kiemelt jelentõségûvé teszi az így élõ állatok jólétének biztosítását és annak folyamatos figyelmét.

Szakfolyóirat > 2016/09 > Pr Biomin Takarmány takarmánykiegészítő

Digestarom®

A különböző stresszfaktorok – mint az étrend, a környezeti feltételek, vagy a tartás megváltozása – csökkent takarmányfelvételt, optimálistól eltérő emésztést és a tápanyagok rossz hasznosítását okozhatják. Mindezek a tényezők befolyásolják a bél egészségi állapotát. Ez nem csak a tápanyagok felszívódását és hasznosulását befolyásolja, de jelentős hatást gyakorol az állatok immunrendszerére is.

Szakfolyóirat > 2019/11 > Pr baromfi PoultryStar Keltető

A keltetőben alkalmazott PoultryStar® Hatchery előnyei napos madarakban

Természetes körülmények között a társult mikroflóra átjut a tyúkból a csibékbe. A modern baromfirendszerekben azonban keltetéskor a hasznos baktériumok ritkán kolonizálódnak a bélben, mivel a biobiztonsági követelmények miatt a keltetőkamra környezete érintetlen. A bél kolonizációja ezért a keltető elhagyása után a környezeti hatásoktól függ. Ezt segíti a PoultryStar® Hatchery gél, mellyel már a keltetőben betelepíthetjük a napos madarak emésztőrendszerét a megfelelő baktériumokkal.

Oldalak: 1 / 2
1 2