MENÜ

Címke: Fejlődés

Hírek 2014.11.13.

Kiegyensúlyozott fejlődés várható a magyar állattenyésztésben

Kiegyensúlyozott fejlődés várható a magyar állattenyésztésben, amihez azonban a nemzetközi piaci kapcsolatokat is tovább kell fejleszteni - mondta az MTI-nek kedden Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, aki részt vesz a hannoveri EuroTier kiállításon.

Hírek 2014.11.07.

Napi egymilliárd ment lízingre

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 309 milliárd forintra rúgott az év első kilenc hónapjában, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első háromnegyed évben naponta átlagosan több mint 1,1 milliárd forint értékben köttettek lízingszerződéseket – ismertette a szektor friss adatait a Magyar Lízingszövetség. A Lízingszövetség szerint a jövőben folytatódik a növekedés, a járműpiac látványos bővülése mellett a vállalkozások, azon belül is a kkv-k eszközbeszerzései húzzák majd a piacot, a fejlődésben pedig fontos szerepe lesz a jegybank hitelprogramjának is, így jövőre a jelenlegi mintegy 1300 milliárd forintos teljes portfólió is növekedésnek indulhat. 

Hírek 2013.10.02.

OGY - Készül az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia

Készül Magyarország új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiája, a dokumentumot a tervek szerint ősszel nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára a parlament fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén.

Szakfolyóirat > 2014/04 > Pr hibrid Kukorica DuPont

Pioneer Prémium Ajánlat, a siker benne van!

Az elmúlt évtől kezdődően vezette be a Pioneer a Prémium vetőmag ajánlatát, mely még nagyobb biztonságot nyújt a termelőknek a vetés idején előforduló kedvezőtlen körülmények kivédésére. A nagy termések elérésének egyik sarokpontja a kelés minőségében rejlik, a Pioneer Prémium Ajánlat éppen ebben ad nagy segítséget – a legjobb hibridjeink közül is a legjobb minőségű tételeket kínáljuk partnereinknek.

Szakfolyóirat > 2013/10 > Tudósítás Kukorica Nemesítés Fejlődés

Hatvan éves a magyar hibrid kukorica

A hatvan éves magyar hibrid kukoricát fajtabemutatóval ünnepelte Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete és a Bázismag Kft. szeptember elején. Bedő Zoltán főigazgató megnyitója után Dr. Marton L. Csaba tudományos osztályvezető a magyar hibridkukorica múltját és jelenét mutatta be a résztvevőknek. 

Szakfolyóirat > 2012/02 > Szántóföld Kukorica vetőmag Fejlődés

A kukorica fejlõdési fázisai - környezeti, agrotechnikai igények, és a beavatkozások lehetõségei

„Mint ahogyan egy jó orvos, aki az emberi szervezet felépítésének és mûködésének alapos ismeretében tudja felismerni a normálistól eltérõ állapotokat, a betegségeket, ugyanúgy a termesztõ is csak akkor lehet eredményes a növény fejlõdésének „menedzselésében”, és akkor tudja a leghatékonyabb beavatkozásokat megtenni, ha ismeri az egészséges fejlõdési folyamatok jellemzõit, egymásutániságát, idõtartamát és az adott fázisra jellemzõ igényeket.”  

Szakfolyóirat > 2005/10 > Állattenyésztés Fejlődés táplálás nevelés

A jércék létfontosságú szerveinek növekedése és fejlõdése a kezdeti táplálóanyag-ellátottság függvényében

A világ tyúktojás termelése évrõl évre dinamikusan növekszik, az utóbbi 40 év alatt összességében 4,4-szeresére nõtt. Ez a mennyiségi fejlõdés részben a tojótyúkok létszámnövekedésének, részben a realizált genetikai elõrehaladásnak, nem utolsó sorban pedig a környezeti tényezõk javulásának köszönhetõ.

Szakfolyóirat > 2005/8 > Szántóföld repce termés Fejlődés

Az integrált repcetermesztés

A 2004-es év a magyarországi repcetermesztésben szinte korszakváltó év volt. 2,749 t/ha országos átlagtermés még soha nem volt Magyarországon. 2003-ban az országos átlagtermés 1,43 t/ha az utóbbi évek közül a legnagyobb 1995-ben 1,96 t/ha ca. 122 000 ha átlagában.