Visszakerülhet a balatoni hal a fogyasztók asztalaira

Agro Napló
A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ez évtől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat – mondta a köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast beszélgetésében, amit augusztus elején tettek közzé.

Áder János Szári Zsolt halászati mérnökkel, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztossal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával korábban megkezdett beszélgetését folytatva kifejtette, egy húsz évvel ezelőtti hibás döntés után most van ismét akkora területe az államnak, ami pontot tehet a balatoni halászat betiltása körüli vitákra. A halgazdálkodási társaság ugyanis a Balatonéval azonos vízminőségben tud olyan kedvelt fajokat nevelni, mint például a ponty, a csuka, a harcsa, vagy a fogas.

Szári Zsolt hangsúlyozta – olvasható az MTI podcast-összefoglalójában –, a jelenleg rendelkezésre álló területen könnyedén tudják pótolni a Balaton halállományát, a felesleggel pedig ki tudnak lépni a piacra. Ebben nagy segítséget jelent, hogy a balatoni hal egy hónapja megkapta az Európai Uniótól az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termék minősítést – tette hozzá.

Az államfő úgy látja, jó úton halad annak a célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a Balaton váljon Európa egyik legkedveltebb horgászvizévé.

Szári Zsolt ezzel egyetértve megjegyezte: mára világviszonylatban is elismerően nyilatkoznak a Balaton pontyállományáról, ami annak köszönhető, hogy eredménnyel jártak a nagy halak védelmére hozott intézkedések.

A miniszteri biztosi munkájáról szólva többek között arról beszélt, hogy egy év múlva ki kell kristályosodnia az olyan kérdéseknek, mint például, hogy érdemes-e kotorni a Balaton medréből az algavirágzás lehetőségének csökkentése érdekében. A klíma változik, a Balaton vízgyűjtője nagyon csekély, nagyon sérülékeny, ezért azon is el kell kezdeni gondolkodni, hogy 30-40 év múlva hogyan kell majd megoldani a Balaton vízpótlását - mondta.

Áder János aláhúzta, erre a munkára is igaz az a népi bölcsesség, hogy inkább kétszer mérni, mint egyszer vágni. A Balatont érintő elhamarkodott, nem kellően átgondolt döntéseknek ugyanis - például a busa és az angolna betelepítésének - rendkívül káros következményei voltak - jegyezte meg a köztársasági elnök.

A beszélgetés meghallgatható a Soundcloudon:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Eszmecsere a magyar halgazdálkodásról

Eszmecsere a magyar halgazdálkodásról

Beszélgetést folytatott a magyar halgazdálkodás aktuális kérdéseiről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Németh István, a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!