Versenyképessé kívánja tenni az erdőgazdálkodást az agrártárca

Agro Napló
Az Agrárminisztérium (AM) a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást – jelentette ki az AM erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szeptember végén, Ópusztaszeren.

A szaktárca tájékoztatása szerint Zambó Péter a magánerdő tulajdonosok és gazdálkodók országos találkozóján azt mondta: a 800 ezer hektárnyi magánerdő, így a félmillió magánerdő-tulajdonos, a mintegy 33 ezer erdőgazdálkodó szervezet is fontos helyet foglal el az agráriumban. Az államtitkár nemzeti érdeknek nevezte, hogy a klímaváltozás időszakában megőrizzék a meglévő erdők minőségét, növeljék természetességüket, bővítsék a fával borított területeket. A tárca célja az erdőgazdálkodás vonzóvá tétele, hogy a termelők a gyengébb mezőgazdasági hozamú területeken agrárerdészeti rendszereket alakítsanak ki - mondta.

A kormány egy éve növelte a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak összegét. Ennek alapján 17 ezer hektár új erdő és ipari célú faültetvény telepítésére nyújtottak be igényt a gazdálkodók. Ez a korábbi kérelmekkel együtt már 24 ezer hektár új erdő és ültetvény létesítését jelentheti - közölte az államtitkár, hozzátéve, érdemi területnövekedés a magánszektorban lehetséges. A mintegy négyszáz, jobbára magánkézben lévő csemetekert számára gépbeszerzésre írtak ki pályázatot - ismertette, kitérve arra, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag biztosításáért csökkentették a termelők adminisztrációs terheit is.

Beszélt arról is, hogy a közelmúlt jogszabályi változásai pontosították a magán erdőgazdálkodás működési kereteit. Ezek közül Zambó Péter kiemelte, hogy több évtizedes problémát megoldva az erdők esetében is lehetővé tették az osztatlan közös tulajdon felszámolását. Az újonnan létrehozott Nemzeti Földügyi Központhoz kerültek az országos erdőrendezési erőforrások, a nyilvántartások és az egységes szakmai irányítás, ez a szervezet végzi országos illetékességgel a körzeti erdőtervezést - mondta az államtitkár. Megemlítette, hogy az agrártárca a szakmai szervezetek bevonásával egyeztetést kezdeményezett a Pénzügyminisztériummal a viharkárok hatásainak enyhítéséért.

Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette – tette közzé a kormany.hu -, hogy az Alföldnek szóban forgó a részén a középkorig jelentős erdőségek voltak, de az intenzív mezőgazdaság terjedésével eltűntek, csupán az elmúlt két évszázad erdőtelepítései következtében jelentek meg újra.

Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke kiemelte: a tavalyi viharok jelentős károkat okoztak a Nyírség, Somogy, Zala és Vas megye erdeiben. Sok lett az eladhatatlan fa, az enyhe tél miatt a tűzifa iránti kereslet visszaesett, és csökkent az igény az ipari fára. Az agrárium leginkább tőkehiányos ágazatában sokan csőd közeli állapotba kerültek. A szektornak segítségre van szüksége, amely a munkaerő megtartását is szolgálná. Az adminisztráció egyszerűsítése mellett a támogatások 50 százalékos előlegének azonnali utalása nyújtana segítséget - hangsúlyozta az elnök.

Azt mondta: sikeres pályára került az erdőtelepítés, a kormányzati intézkedésének köszönhetően ma már megéri erdőt telepíteni a gyenge minőségű termőföldeken. Hangsúlyozta, az elmúlt három évtizedben az új erdők 98 százalékát, mintegy 200 ezer hektárt magántulajdonosok telepítettek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!