Uniós falufejlesztési program indul

Agro Napló
Okosfalvak programmal javítanák az európai vidéken élők életminőségét, a részletek kidolgozására és az indulásra nagyjából 13 millió eurót biztosít az Európai Unió - derült ki a Gödöllőn a témában rendezett konferencián.

A nagyvárosokba sokkal erőteljesebben jutnak források, mint a kisebb városokba, falvakba, ezért az okosfalvak programon keresztül az Európai Unió azt szeretné előmozdítani, hogy forrásokat lehessen juttatni azoknak a településeknek, amelyek a jelenkor infrastrukturális előnyeihez nem, vagy csak korlátozva férnek hozzá - mondta Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos Gödöllőn, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Okosfalvak elnevezéssel szervezett szakmai konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón.

Még 2015-ben nyújtottam be az Európai Parlamentnek (EP) és az Európai Bizottságnak (EB) azt az egyéni kezdeményezést, amely az európai ökoszociális falvak kialakítását kezdeményezte, az okosfalvak koncepciója 2017-ben az EB támogatását is elnyerte - mondta Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakbizottság tagja, a Gödöllőn.

Az EP-képviselő elmondta, a kezdeményezés célja az volt, hogy a kisebb városok és falvak is használni tudják a mindennapokban a technika legújabb vívmányait és ezáltal javulhasson az ott élők életminősége.

A program a keretépítés módszerével fog működni, ami azt jelenti, hogy a régiók, tagországok töltik fel működő tartalommal a megtervezett kereteket, amihez elveket, együttműködéseket és anyagi forrásokat fog biztosítani az Európai Parlament és az Európai Bizottság.

Az előkészítési szakaszra az EP 800 ezer eurót biztosított az EB-nek, az alapfeladatok ellátásra pedig további 3,3 millió eurót, majd a későbbi tervek szerint még 8 millió euró forrással támogatja a projektet.

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája megfogalmazásában az okosfalvak program a városon kívüli települések életminőségét igyekszik javítani elsősorban a gazdaság, az oktatás, az energiagazdálkodás, a digitalizáció, a mobilitás és az egészségügy területein, oly módon, hogy a vidéki lakosság számára magas szintű technológiai és szociális környezetet teremtsenek. Az okosfalvak szemlélet segíthet megállítani a vidék elöregedését és ezzel együtt az elvándorlást, illetve javíthatja a falvak szolgáltatásainak színvonalát, valamint újraértelmezheti a vidékfejlesztést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!