Új uniós szabályok az agrártermékek értékesítésében

Agro Napló
Előírás lett az írásbeli szerződések megléte számos termékpályán, a sertés- és baromfihúsnál is lehetséges lesz az állami intervenció. Bővülnek a kormányzati válságkezelési lehetőségek az Európai Parlament döntése nyomán.

„Jelentősen javítottuk a mezőgazdasági piacok uniós szervezését. A sertés– és baromfihúsra kiterjesztettük az állami intervenció lehetőségét, külön forgalmazási előírásokat fogalmaztunk meg a mézre és a méhészeti termékekre vonatkozóan, továbbá biztosítottuk a borszőlőtelepítési rendszer további működését. A magyar gazdáknak és kormányzatnak a jövőben több eszköze lesz a válságok elleni védekezésre”– jelentette ki Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő az uniós jogszabály szakbizottsági szavazását követően Brüsszelben a Magyar Hírlap szerint.

A Békés megyei politikus kiemelte: „Most a mezőgazdasági piacok közös szervezéséről szóló előírások módosítására volt szükség, mivel az unió már két évvel ezelőtt megerősítette a mezőgazdasági kockázatkezelési eszközöket. Az agrárbizottság tagjaként aktívan részt vettem a munkában és a tárgyalások során, hogy tovább javítsuk a mezőgazdasági szabályozást”– tette hozzá Erdős Norbert.

A fideszes politikus rámutatott: „A szakmaközi szervezetek és azok egyesületei vonatkozásában további munkára volt szükség, hogy minél több jogszerű együttműködési formát kiemelhessünk az uniós versenyjog, főleg a trösztellenes szabályok hatálya alól. Főszabállyá tettük az írásbeli szerződéseket a gazdák és a kereskedők között, és bevezettük az értékmegosztási záradékot is, ami segíti, hogy a termelők minél nagyobb arányban részesedjenek egy élelmiszer végső nyereségéből”.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!