Új pályázatot írnak ki a maradékokból a borászoknak

Agro Napló
A következő években nagy lehetőség rejlik a borászatban, ezért is született az a döntés, hogy a vidékfejlesztési programban felszabaduló mintegy 50 milliárd forintból új pályázatot írnak ki – közölte az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Zalaszabarban.

MTI fotó: Varga György

Kis Miklós Zsolt a családi tulajdonban lévő Kányaváry Borbirtok borászati üzemének avatóján beszélt a pályázatról, amelyet a tervek szerint az ősszel írnak ki élelmiszeripari beruházásokra, köztük borászati fejlesztésekre.

A pályázat segíti, hogy a mezőgazdasági alapanyag-termelésen túl megvalósuljon a hozzáadott értéket képviselő feldolgozás is, hogy a jobb jövedelmezőséget biztosító magas minőségű feldolgozott terméket tudjanak értékesíteni a vállalkozások, ez ugyanis az igazán sikeres családi vállalkozások titka - tette hozzá az államtitkár.

A Szabadics család tulajdonában lévő, 60 millió forintos beruházással kialakított borászat megvalósításához 17 millió forintos támogatást nyújtott az agrártárca. A borászat jó példa arra, hogy az alig 3-4 hektáros szőlészetekre alapozva is lehet nagy terveket megvalósítani - fogalmazott Kis Miklós Zsolt.

Jelezte, a vidék igazi gerincét azok a magyar mezőgazdasági vállalkozók adják, akik az ott megtermelt bevételt visszaforgatják a gazdaságukba. A fejlesztések pedig új munkahelyek megteremtését is szolgálják, miközben lehetőséget adnak a helyi vállalkozások bekapcsolódására is - mondta.

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy a Település- és Területfejlesztési Operatív Programban - a két megyei jogú város forrásain felül - 23 milliárd forintot fordítanak Zalában a kistelepülések fejlesztésére. Mindezen felül jelentős összegekből épül a 76-os gyorsforgalmi út, amely Zalaegerszeget köti össze az M7-es autópályával, készül az M70-es autóút kétszer kétsávossá bővítése, illetve a zalaegerszegi járműipari tesztpálya. Minden lehetőség adott, hogy Zala "fejlett, gazdaságilag kitörő megye" legyen - jelentette ki a közgyűlés elnöke. Kitért arra is, hogy Budapest után Zala megyében töltik a turisták a második legtöbb vendégéjszakát. Az adatok tovább javulnak, az idei első negyedévben 16 százalékkal, 150 ezerre nőtt a vendégek és 460 ezerre a vendégéjszakák száma a megyében.

Szabadics Zoltán, a borászat tulajdonosa elmondta: 3,5 hektáros szőlőterülethez alakították ki a kétszintes, minden technológiai folyamatot ellátni képes borászati üzemet és a hozzá kapcsolódó géptárolót és műhelyt. Az a szándékuk, hogy a többi zalai borászattal együttműködve, visszaszerezzék a zalai borvidék egykori rangját - közölte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!