Tanácsadással támogatják a fiatal gazdákat

Agro Napló
Kamarai támogatással folytatódik a fiatal gazdák tevékenységét segítő rendezvénysorozat: január végétől elsősorban a vetőmagválasztás és a növényvédelem, illetve az adminisztráció terén segítik az eligazodásukat. A második félévben pedig két vállalkozói készségfejlesztő program is elindul.

A generációváltás, illetve a fiatal gazdák tevékenységének támogatása érdekében a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével kötött együttműködési megállapodásunk újabb mérföldkőhöz érkezett: egyrészt létrejött a Fiatal Gazda és Innovációs osztály a kamarán belül, másrészt idén kibővítve folytatjuk a 2018 őszén már elindított tájékoztatási, szaktanácsadási programokat - jelentette be Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A programok lebonyolítására mintegy 10 millió forintos támogatást biztosít a köztestület.

Már januárban elindulnak - egy újabb helyszínnel bővítve - az ország hat pontján a Fiatal Gazda Klubok, és tervezik, hogy az eddig 3 felsőoktatási intézményben működő, konkrét gyakorlati ismereteket közvetítő Egyetemi Fiatal Gazda Klubokat újabb intézményekben - Mosonmagyaróváron és Debrecenben - is megszervezik majd ettől az évtől.

A Fiatal Gazda Klub rendezvényeken az idén a vetőmagválasztás és a növényvédelem aktualitásai mellett egyéb gyakorlati agrotechnikai, adminisztrációs témákat - például a kútügyintézés mellett a támogatások elszámolásával kapcsolatos tudnivalókat - is napirendre veszünk, mivel a visszajelzések szerint a versenyképesség-javító tudnivalók mellett elsősorban az adminisztrációval kapcsolatos tájékoztatásra, értelmezési lehetőségre, hatóságokkal való párbeszédre van igényük a tagjainknak - mondta Weisz Miklós, az AGRYA társelnöke, egyben a kamarai osztály vezetője.

Szavai szerint az év második felében pedig ugyancsak kamarai támogatással tervezik megvalósítani az Így neveld az álmaidat, illetve az Apró léptékkel elnevezésű vállalkozói készségfejlesztő programokat is. Előbbit még 2016-ban kísérleti projektként indította az AGRYA, egy otthoni kertészkedéshez kötődő vállalkozásindítási szituációs játékkal, amiből az derült ki, hogy a fiataloknak alapvető hiányosságaik vannak a vállalkozói ismeretek terén. Most e tapasztalatok alapján átdolgozott módszertannal szélesebb körben, fiatal gazdák, vagy mezőgazdasági vállalkozás indítását tervező fiatalok személyes fejlesztésére is alkalmas lehet a program.

Az Apró léptékkel programot pedig a kisléptékű termelésben gondolkodók számára dolgozták ki, mivel egyre népszerűbb a fiatalok körében az otthon végzett, jellemzően kertészeti tevékenység, amely eredményeképp az önellátáson felüli terméket értékesítenék is az érintettek. A program keretében a szakmai alapismeretek, másrészről a piacra jutást segítő információk átadása van az elméleti nem-formális képzés fókuszában. Ez kiegészül kertészeti gyakorlattal, amelyet egy erre célra kialakított oktató-bemutató kertben kapnak meg a résztvevők.

E két utóbbi programmal lényegében új szolgáltatással bővülhet a fiatalokat célzó kamarai szolgáltatások köre - hangsúlyozta Győrffy Balázs.

Fiatal Gazda Klubok

2019. január 22. – február 14.

2019. január 22.

Fókuszban a növényvédelem és a vetőmag

Időpontok és helyszínek:

  • január 22. Tiszadob, Keszthely

Témák

  • Drónok alkalmazása a növényvédelemben
  • Hatékony növényvédelem egyre kevesebb hatóanyaggal
  • Tavaszi vetésű növények legjobb termesztési gyakorlata
  • Mit vessünk 2019-ben? – A fajtakísérletek eredményei

2019. január 29-31.

Fókuszban a víz, a gázolaj és az adózás

Időpontok és helyszínek

  • január 29. Tiszadob, Keszthely
  • január 30. Szegvár, Szekszárd
  • január 31. Kóny, Kecskemét

Témák

  • Gázolaj támogatás igénylése – tippek az egyszerű ügyintézéshez
  • Támogatások elszámolása, adózása
  • Kutak bejelentése, öntözés - tanácsok az egyszerűbb ügyintézéshez

2019. február 4-7.

Fókuszban az IT megoldások és a VP Fiatal Gazda pályázat nyertesei

Időpontok és helyszínek

  • február 4. Tiszadob
  • február 5. Keszthely
  • február 6. Szegvár, Szekszárd
  • február 7. Kóny, Kecskemét

Témák

  • Digitális adatokból profitot
  • Egyszerűsített foglalkoztatás változásai
  • Fiatal Gazda pályázat szankciómentesen

2019. február 13-14.

Fókuszban a növényvédelem és a vetőmag

Időpontok és helyszínek

  • február 13. Szegvár, Szekszárd
  • február 14. Kóny, Kecskemét

Témák

  • Drónok alkalmazása a növényvédelemben
  • Hatékony növényvédelem egyre kevesebb hatóanyaggal
  • Tavaszi vetésű növények legjobb termesztési gyakorlata
  • Mit vessünk 2019-ben? – A fajtakísérletek eredményei

Az események helyszínei:

Tiszadobi Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszadob, Vasút u. 1. (Mikef Kft.) 

Keszthelyi Georgikon – Pethe Ferenc Kollégium
Zala megye, Keszthely, Festetics György u. 5. Kistanácsterem 

Szegvári Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Csongrád megye, Szegvár, Hunyadi János u. 64. 

AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium
Tolna megye, Szekszárd, Palánk 19. 

Kónyi Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Győr-Moson-Sopron megye, Kóny, Pattantyús utca 2. 

Kecskeméti Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Bács-Kiskun megye, Kecskemét, Hegedűs tanya, Talfája 19. (az északi elkerülő út mellett)

Az események 9.30-13.00 óra közötti kerülnek megrendezésre.

A keszthelyi események 15.30-18.30 óra között lesznek.

Az események ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek. Az eseményekre az agrya.hu/rendezvenyek webcímen elérhető elektronikus formanyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni az adott rendezvényt megelőző nap 12 óráig. Az oldalon fenn van az összes esemény, de külön ki lehet választani az adott esemény helyszínét, így nem kell a hosszú listában keresgélni.

Az eseményekre elsősorban a 40 év alatti fiatal gazdálkodókat várják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!