Rovarok a kosarunkban: észrevettük már őket?

Agro Napló
Eddig is volt rovarszármazék több élelmiszerben, ezek eladását továbbra sem szigorítja a kormány.

Az ételek pirosas árnyalatáért és fényes hatásáért felelős, rovarokból kivont kármint és sellakot tartalmazó élelmiszereket nem kell külön polcra tenni, pedig a kormány ezzel az elkülönítéssel „védekezne” a rovart tartalmazó termékek ellen.

Nemrég közölte a kormány, az EU tagállamai közül csak Magyarország nem támogatta az Európai Bizottság döntését arról, hogy a házi tücsök és három másik rovarfajta is forgalomba kerülhessen élelmiszerként, ezért módosítják az élelmiszerek jelölését: az ilyen termékeket pedig külön polcon kell majd a boltokban elhelyezni – értesült a HVG cikkéből az Agro Napló.

Vadai Ágnes ezért írásbeli kérdést nyújtott be Nagy István agrárminiszternek arról, mi lesz azokkal az élelmiszerekkel, amelyek eddig is kaphatóak voltak itthon, és rovarszármazékot tartalmaznak – vette észre a 24.hu. Vadai azt írta: a magyarok többsége feltehetően naponta fogyaszt olyan élelmiszert, amelynek adaléka rovarból kivont anyag, vagy rovarváladék. Két széles körben alkalmazott ilyen adalék a kármin és a sellak. Míg előbbi húskészítmények, édességek, lekvárok, italok, stb. piros árnyalatáért, utóbbi édességek, csokoládék, gyümölcsök és gyümölcskészítmények fényes hatásáért felelős. A kárminokat és a kárminsavat a kosnilból állítják elő, amely a bíbortetű nőnemű példányainak szárított testéből áll. A sellak az indiai pajzstetű gyantás váladékából készül.

Az agrárminiszter azt válaszolta: bár az új élelmiszerként engedélyezett rovart vagy annak lárváját bármilyen formában tartalmazó élelmiszerek csomagolásán jól látható helyen kell majd feltüntetni az ilyen összetevőket, és külön polcon is kell majd elhelyezni ezeket a termékeket az üzletekben,

„a kármin és a kárminsav (E120), illetve egy rovar váladékából előállított fényezőanyag, a sellak (E 904) adalékanyagoknak számítanak, az új rendelkezés az ezeket tartalmazó élelmiszereket nem érintik.”

(Forrás: HVG)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!