Pénzügyi forrással javítja a kistermelők lehetőségeit az Agrárminisztérium

Agro Napló
A kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja az Agárminisztérium (AM), egy – a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében a nyáron megjelenő – 5,5 milliárd forint keretösszegű pályázattal – jelentette be az agrárminiszter június közepén Pannonhalmán, ahol újraindították a Pannonkamra elnevezésű termelői piacot.
Fotó: Fekete István/AM

Nagy István elmondta – tette közzé a kormany.hu –, hogy a pályázatban a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére 2,5 milliárd forint, a helyi termékértékesítő piacok és vásárterek támogatására 3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A kisüzemek fejlesztését támogató pályázat a legkisebb termelőknek nyújt segítséget mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozási tevékenységek fejlesztésére. A 15 ezer eurónak (5 192 700 forint) – azaz a de minimis támogatás teljes összegének – megfelelő forrás egyszeri és szabadon felhasználható. Azok a termelők pályázhatnak, amelyeknek a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 3 ezer euró (1 038 540 forint) és maximum 6 ezer euró (2 077 080 forint) standard termelési értékkel rendelkeznek.

A helyi termékértékesítő piacok és vásárterek fejlesztésére a vidéki önkormányzatoknak nyújtott támogatás maximuma százmillió forint lesz. Fedett és fedetlen tereket lehet létrehozni, vagy felújítani, a hozzájuk kapcsolódó infrastrukturális háttérrel. A cél, hogy a helyi piacok és vásárterek színvonalasan működjenek – közölte Nagy István.

Az agrártárca vezetője kiemelte: a kormány célja a magyar gazdaság erősítése, a munkahelyek védelme, a magyar vidék megerősítése. A koronavírus járvány okozta gazdasági kihívások kezelésére számos intézkedést hozott a kormány, a termelők talpon maradása és fejlődése érdekében, pénzügyi segítségről, adó- és hitelkönnyítésekről döntöttek, emellett számos szabályozást egyszerűsítettek.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van, ezért fontos, hogy tudatos vásárlásra ösztönözzék az embereket. "A vásárlók kötődését meg kell erősítenünk a hazai termékek iránt" – szögezte le. Elmondta továbbá azt is, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 6 milliárd forintot fordítottak helyi termelői piacok kialakítására, ezek száma az elmúlt nyolc évben mintegy a  háromszorosára emelkedett és megközelíti a 300-at.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!