Megfelelő fajtaválasztással és öntözéssel növelhető lenne a kukoricatermés

Agro Napló
A jó fajtaválasztással hektáronként akár egy tonnával is növelhető lenne a kukorica termésátlaga hazánkban, így hektáronként 50 ezer forint többletbevételt érhetnének el a gazdálkodók – hangzott el kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai rendezvényén.

 

Győrffy Balázs, a köztestület elnöke jelezte: a többlettermés évi 50 milliárd forintnyi pluszbevételt jelentene az ágazatnak – írja a Magyar Idők az eseményről szóló tudósításában. Az agrárkamara vezetője emlékeztetett: a kukorica hazánk legnagyobb területen termesztett kultúrnövénye. Vetésterülete az elmúlt években stabilan egymillió hektár körül alakult, ugyanakkor – az európai tendenciát követve – évről évre szűkül. A területalapú támogatási kérelmek adatai alapján idén 898 ezer hektáron vetettek kukoricát a gazdák. A betakarított mennyiség évről évre jelentős kilengéseket mutat.

A NAK adatai szerint az elmúlt tíz évben a legkevesebb kukoricát 2012-ben takarították be a magyar gazdák, átlagosan 4,7 millió tonnát egy hektárról, míg a 2014-es év rekordot hozott, ekkor 9,3 millió tonna volt a hazai kukoricatermés. – A termésingadozás tehát napjainkban megközelíti a 100 százalékot, szemben a 80-as években megszokott 10-20 százalékkal – jegyezte meg az elnök, aki szerint mindez egyértel­műen a klímaváltozásra vezethető vissza.

A termésátlagok alakulása egyébként a hazai kukoricatermesztés színvonaláról is árulkodnak. Míg az 1970–80-as években a világ élvonalában voltunk, az utóbbi években egyre jobban lemaradunk. Győrffy Balázs jelezte: miközben az elmúlt öt évben a termésátlagok itthon 5,4 és 8,6 tonna között változtak, Franciaországban, Olaszországban, Németországban minden egyes esztendőben nyolc tonna fölött volt az egy hektárra jutó mennyiség, Spanyolországban pedig, ahol gyakorlatilag az egész kukorica-termőterület öntözött, folyamatosan tíz tonna felett termeltek. A világrekordot tavaly 34 tonnával az Amerikai Egyesült Államokban állították be, de intenzív körülmények között hazánkban is elérhető lenne a húsztonnás átlaghozam.

A termésátlagok növelését ille­tően a két kulcstényező a jó fajtaválasztás és az öntözésfejlesztés – mutatott rá a NAK elnöke. Ez utóbbinak egyre nagyobb jelentősége lesz, egy-egy komolyabb aszályos nyár ugyanis jelentős, akár 100 milliárd forintos kiesést okoz az ágazatnak. A fajtaválasztás segítése érdekében a Gabonatermesztők Országos Szövetségével, illetve a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal kukorica-fajtakísérletet indított a kamara. Az elnök szerint ugyanakkor a siker érdekében a vetőmagpiacon is változásra van szükség.

A cél egy, a jelenleginél rugalmasabb, olcsóbb és megbízhatóbb, központi szakmai irányítás alatt álló szaporítóanyag-felügyeleti rendszer kialakítása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!