Még nem jönnek a mínuszok

Agro Napló
Bár tegnap a naptár szerint elkezdődött a tél, az időjárás még őszi jelleget mutat. Komolyabb lehűlés a következő egy hét során sem valószínű, sőt a jövő hét első felében az éjszakai fagyok is megszűnnek.

A mögöttünk álló egy hét időjárását az országrészek közötti kettősség jellemezte. A múlt hét második felében a nyugati tájakon volt naposabb, melegebb időjárás, ott a legmelegebb órák hőmérséklete 10 fok fölött alakult, szinte tavaszias időben lehetett haladni a még késő őszre maradt talajmunkákkal, bár hajnalonként gyenge fagyok is előfordultak. Ugyanekkor keleten több volt a felhő, a hétvégén borongós, párás, hűvös időben a talajok is nehezebben szikkadtak, vasárnap északkeleten gyenge eső is előfordult. A hét első felében fordult az időjárás, a keleti, északkeleti országrészben sütött többet a nap, és melegedett 5 fok fölé a levegő, az ország délnyugati harmadán pedig szerdán és csütörtök délelőtt több-kevesebb eső is esett. A heti csapadékmennyiség így a Balatontól délnyugatra eső területeken kissé meghaladta az 5 mm-t, az ország nagy részén azonban 1 mm alatt alakult (1. ábra). Novemberben az északi, északnyugati országrészben a sokéves átlagnál kevesebb, a középső országrészben pedig jelentősen több csapadék hullott (2. ábra), míg az egész ősz folyamán az ország északkeleti harmadán és a déli határszélen esett az átlag fölötti, míg a Dunántúl nagy részén és az Alföld középső tájain annál jóval kevesebb eső (3. ábra). A talajok felső fél méteres rétege ősz végén jellemzően jó vízellátottságú (4. ábra), a mélyebb talajrétegek feltöltődéséhez azonban főként az Alföld és a Kisalföld területén még sok csapadékra van szükség a tél folyamán (5. ábra). A novemberi átlaghőmérséklet 1, néhol 2 fokkal alakult magasabban az ilyenkor szokásosnál (6. ábra) – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai jelentésében, melyet az Agro Napló is megkapott.

1. ábra: 5 napos csapadékösszeg 2022. november 30-ig (mm)
 
2. ábra: Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 30-ig (mm)
 
3. ábra: Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 30-ig (mm)
 
4. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső fél méteres rétegében 2022. november 30-án (%)

5. ábra: Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2022. november 30-án (mm)

6. ábra: A 2022 novemberi átlaghőmérséklet eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)
 

A repce számára az idén ősszel nagyon kedvezően alakult az időjárás, így november végére igen jól fejlett, megerősödött állományok alakultak ki. Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, a korábban vetett árpa így gyorsan fejlődött, már november első felében bokrosodott állapotba került. A később vetett búza kezdetben sokfelé egyenetlenül fejlődött az október végére kiszáradt talajokon, a novemberi esők viszont hozzájárultak az állományok homogénebbé válásához, megerősödéséhez, aminek az enyhe idő is kedvezett.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon[*] (7. és 8. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, és a hónap további részében érkezett esők hatására az állományok megerősödve várják a telet. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az ország nagyobb részén az optimális körül vagy kevéssel a fölött jár, a Kisalföldön vannak területek ahol jelentősen kevesebb esett ennél. A szokásosnál kissé enyhébb ősz hatására az összegzett hőösszeg pedig számottevően meghaladja az optimális értéket.

7. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. november 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)

8. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2022. november 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)

A következő egy hétben déli, délnyugati áramlással enyhe, az eddiginél nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk a magasban, ezért komolyabb fagyra a folytatásban sem kell számítani, viszont több hullámban érkezik csapadék, jellemzően eső formájában. Pénteken főként a Dunántúlon és az Alföld déli részén várható eső, 1-2 mm-t meghaladó mennyiség az előbbi országrészben valószínű, a Bakonyban és az Alpokalján havazhat is. Szombaton átmenetileg szárazabb időben lesz részünk, majd vasárnap és hétfőn ismét többfelé számíthatunk esőre, keleten még kedden is eshet, és a jövő hét közepén is esős marad az idő. A következő egy hét csapadékmennyisége azonban csak kevés helyen haladja meg a 10 mm-t, inkább a többször előforduló kisebb esők lesznek a jellemzők. A hét végéig éjszakánként főként az ország kevésbé felhős keleti felén várható nagyobb területen az eddigiekhez hasonló, nem túl erős fagy, majd a jövő hét első felében az ország döntő részén fagymentesek lesznek az éjszakák. A legmelegebb órák hőmérséklete pénteken csak 1-5 fok között, majd szombattól jellemzően 4-9 fok között alakul majd.

Kövesse napról-napra az agrometeorológiai elemzéseket az Agro Napló főoldalán: www.agronaplo.hu!

(Forrás: OMSZ)

[*] Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Marad a változékony kora tavaszi idő

Marad a változékony kora tavaszi idő

Bár tavaszi napok az elmúlt egy hét során is előfordultak, és ezen a héten még várhatók is, a télnek ilyenkor még bőven van ereje. A hét végén újabb l...

Jön az enyhe, szeles idő

Jön az enyhe, szeles idő

Hamarosan jelentős enyhülés érkezik megerősödő nyugatias széllel. Kevés csapadék várható, így tovább szárad a talaj fölső rétege, és egyre jobban viss...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!