Közel másfélszerese a tavalyinak az idei szőlő termésátlag

Agro Napló
A magyar gazdák eddig 3,9 millió mázsa szőlőt szüreteltek, amely országos viszonylatban 111,6 mázsa hektáronkénti termésátlagot jelent, ez 144 százaléka a 2017. évi országos termésátlagnak – mondta Tarpataki Tamás.

Az Agárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén beszélt erről, ahol egyebek közt a szőlőszüret tapasztalatait értékelték. Jelezte, a november 5-i állapot szerint a gazdák mintegy 35 ezer hektárról szüretelt szőlőmennyiség után kérték ki a szőlő származási bizonyítványát, amely az ország szőlőterületének mintegy 53 százalékát érinti.

Kérdésre válaszolva közölte, a szüret vége felé felgyorsulnak a folyamatok, a származási bizonyítványt november 30-ig kell kikérni, becslések szerint az idén 5 millió mázsa szőlőt szüretelnek, és ebből mintegy 3-3,5 millió hektoliter alapbort lehet előállítani, hangsúlyozta, tömegesen nem marad szőlő a tőkén.

A helyettes államtitkár elmondta, tavaly mintegy 59 ezer hektárról  szüreteltek szőlőt, amely a teljes szőlőterület 90 százaléka volt.

Tarpataki Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az év utolsó két hónapjának adataival a termésátlag valószínűsíthetően alacsonyabb lesz a jelenleg számoltnál.

Kitért arra, hogy a hegyközségi tanácstól kapott tájékoztatás szerint a szőlő felvásárlási ára az előző szüreti évhez képest némileg alacsonyabb, ugyanakkor a kedvezőbb hektáronkénti hozam a csökkenő ár ellenére magasabb bevételt jelenthet a termelőknek.

Az európai borpiaci helyzettel kapcsolatban a helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a legnagyobb bortermelő országok többsége 2017-hez képest lényegesen magasabb bortermelést jelzett. 

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára azt emelte ki, hogy 2004 óta az európai uniós források felhasználásával átalakult a szőlészet-borászat ágazat szerkezete, az utóbbi időben pedig a szabályozás révén áttekinthetőbb lett az ágazat piaca.

Hajdú Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője elmondta, piacszervezési információkkal segítik a gazdákat azzal a céllal, hogy az érintettek minél előbb szerződéses kapcsolatot tudjanak kialakítani.

Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnöke úgy értékelte, hogy a hazai szőlőtermelők alaposan helyt álltak az idén, mert nemcsak nagy mennyiségben, hanem minőségben is jó szőlőt termeltek, és ezzel komoly feladatot adtak a felvásárlóknak. 

A felvásárlási árakkal kapcsolatban hangsúlyozta, azokat a kereslet-kínálat határozza meg, jelenleg nagy a kínálat, az ár alakításában betöltött szerepét azzal lehetne ellensúlyozni, ha keresletet generálnának, ehhez fogyasztást növelő programokat kellene finanszírozni. A szövetség elnöke hasznosnak és szükségesnek nevezte, hogy az ágazatban a tárolókapacitások növelésére újabb pályázatok jelentek meg.

Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatóhelyettese elmondta, észrevétel érkezett hozzájuk a szőlőfelvásárlási gondokról, ugyanakkor az ellenőrzés során azt állapították meg, hogy a felvásárlók nagyobb mennyiséget is átvettek a szerződésben szereplőnél, a gondok a szerződéssel nem rendelkezők esetében adódtak.

Font Sándor (Fidesz), az albizottság elnökeként felvetette, érdemes lenne megvizsgálni, hogy az időjárás miatt a szőlő szüretidő idei átalakulása kilengésnek, vagy tendenciának tekinthető, ez utóbbi esetében hogyan lehet reagálni kapacitásokkal, szabályozással.

Az ülésen részt vevő Steinmetz Ádám jobbikos képviselő szerint a hegyközségek nemzeti tanácsa korábbi felvásárlási árprognózisa nem vált be. Úgy látja, hogy az alacsonyabb szőlőfelvásárlási ár miatt a termelőket kár éri a magasabb termésátlag ellenére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Szőlő is kevesebb lesz az idén

Szőlő is kevesebb lesz az idén

Alacsony, 3,7 millió mázsa szőlőt jelez előre az idei szüret előtt a termésbecslés, és többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számít a haza...

Emelné a bor árát a HNT

Emelné a bor árát a HNT

Az elmúlt években a magyar borok nagykereskedelmi árai nem, vagy csak igen csekély mértékben változtak, annak ellenére, hogy az ágazat termelési költs...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!