MENÜ

Közel ezer település külterületi útjai újulhatnak meg

2018.12.20.

Külterületi utak javításához 46 milliárd forintra pályázhattak önkormányzatok az idén, ebből mintegy ezer kilométernyi utat korszerűsítenek – jelentette be Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

 

Az idén mintegy 46 milliárd forint pályázati alap állt az önkormányzatok rendelkezésére külterületi közutak javítására - mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerdán Kondoroson.  A lehetőséggel csaknem ezer település élt, s a támogatás segítségével mintegy ezer kilométer utat korszerűsítenek. A támogatás segítségével egyszerre javítják a külterületeken lakók életminőségét és segítik a földhasználók, gazdálkodók munkagépeinek a közlekedését - tette hozzá az államtitkár.

Ribánszki Péter, Kondoros polgármestere (Fidesz) azt hangsúlyozta a helyi 2,4 kilométer hosszú útszakasz átadása előtt, hogy az önkormányzat közel 120 millió forintot fordított a földút alapjának a megerősítésére, s így a gazdálkodók és a külterületen élők immár könnyen használhatják azt. A pénz kilencven százalékát a vidékfejlesztési pályázat biztosította, 10 százalék az önkormányzat saját forrása. A polgármester szólt arról is, hogy a korszerűsített út tehermentesíti a település belterületét is, hiszen az erőgépeknek nem kell keresztül menni Kondoroson. Az út nyomvonala mellett két komoly mezőgazdasági vállalkozás telephelye is megtalálható.

Dankó Béla országgyűlés képviselő (Fidesz) arról szólt, hogy a kormány kiemelten támogatja a vidéken élőket, hiszen nemzetgazdasági szempontból fontos, hogy az idén várhatóan 2600 milliárd forintos kibocsátási értéket elérő mezőgazdaság megfelelő infrastrukturális körülmények között tudjon termelni. A képviselő azt is közölte, hogy vidékfejlesztési célra 150 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, ebből legalább 50 milliárd forint a külterületi utak korszerűsítésére.

Herceg Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy készülőben van a magyar falvak fejlesztését célzó program amellyel - várakozásai szerint - további források állnak majd a kistelepülések rendelkezésre. Jelezte azt is, hogy a következő esztendő harmadik negyedévére várhatóan elkészül a Kondoros és Tiszakürt közötti, több mint 62 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út, ami tovább fogja javítani a térségben élők életminőségét.