2024. március 29. péntek Auguszta

Korábban kezdődik az aratás, kevesebb búza várható

Agro Napló
A szokottnál korábban indult a betakarítás az országban, az árpát már aratják, és hamarosan a repce is sorra kerül, ahogyan a búzával sem várják meg Péter–Pál napját a termelők – írja a Magyar Idők keddi összeállításában. A terméskilátások ugyanakkor gyengébbek, az áprilisi hőhullám nem tett jót a növényeknek.

 

A megszokottnál korábban indulhat a betakarítás a földeken, az őszi árpa aratása már elkezdődött, egy-két héten belül pedig a repceföldeken is megjelenhetnek a kombájnok. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: az őszi árpa esetében a legkorábbi fajtákkal a napokban kezdődött meg a betakarítás, elsősorban a homokos földeken aratnak a gazdák.

Az eredmények ugyanakkor egyelőre nem túl biztatók. – Átlagban három-négy-, esetleg öttonnányi termést takarítanak be egy hektárról a gazdák. Sajnos ez a tavalyi szinttől és az idei várakozásoktól is elmarad – mutatott rá. A szakember szerint ezekből az adatokból azonban még korai lenne az országos eredményekre vonatkozó következtetéseket levonni.

A repce még aratás előtt áll, két hét múlva azonban a legtöbb területen már elindulhat a betakarítás. Az őszi búzát is korábban kezdik vágni a gazdák, a megszokott, június végi kezdés jó pár nappal előrébb kerülhet.

A terméseredmények a búzánál is bizonytalanok, azt azonban már most látni, hogy gyengébb hozamokkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. – Az áprilisi hőhullám sokat ártott ezeknek a növényeknek. A termés apróbb szemű, mint általában lenni szokott, ennek következtében a súly is alacsonyabb lesz – fogalmazott a szakember.

A tavaszi vetésű növények szépen fejlődnek, ahol nem özönvízszerű eső árasztotta el a földeket, ott a csapadék nagyon jót tett a vetésnek. A meleg és esős időjárás ugyanakkor a gombabetegségek szaporodásának is igencsak kedvez, a betegségek elleni permetezések folyamatban vannak. – A terméskilátások kedvezőek, bízunk benne, hogy amit elveszítünk a nyári aratáson, azt az őszi betakarítás során visszakapjuk – jegyezte meg Petőházi Tamás.

Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója szerint a hozamkilátásokat a mostani csapadékos időjárás is nagyban befolyásolhatja: a repcéből kipereghet a szem, a búzában a gombás betegségek tehetnek kárt, miközben időjárástól függetlenül a poloskák is egyre nagyobb gondot okoznak a termelőknek. A sok eső a betakarítást is drágíthatja, a gabonaszárítás költségei magasabbak lehetnek az átlagosnál.

A napraforgónak és a kukoricának ugyanakkor valóban aranyat ér a májusban és júniusban hullott szinte mindennapos eső. A szakember szerint nem kizárt, hogy a gazdák rekordtermést takarítanak be ebből a két növényből.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!