Imágók a fán – növényvédelemben is segít a NAK

Agro Napló
Idén is megkezdte működését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara növényvédelmi előrejelző-rendszere. Az első kártevők már meg is jelentek.

A NAK előrejelző rendszere keretében országszerte közel nyolcvan növényorvos hetente végez növényvédelmi megfigyeléseket, melynek eredményei a www.novenyvedelem.nak.hu weboldalon megyére illetve növénykultúrára bontva megtekinthetőek.

A legfrissebb hír alapján Kecskemét térségében – annak ellenére, hogy a lombfelület még kiterülés előtt áll –, már jelentős számban találkozhatunk lombosfa-fehérmoly imágókkal.  A kártevő korai megjelenésének oka az enyhe tél.

A lombosfa-fehérmoly lárvája aknát képez a gyümölcsfák levelén (alma, meggy, körte, birs, szilva, cseresznye, mandula, naspolya, őszibarack), amely súlyos esetben a nyár során akár lombhulláshoz is vezethet. Ezúton a kamara is felhívja a termelők figyelmét, hogy a lomb kiterülését követően a kártevő jelenléte esetén azonnal védekezni szükséges a tojások és a kikelő lárvák ellen. Az imágó jelenléte jól megfigyelhető fajspecifikus csapda segítségével.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara közös munkájával kialakított növényvédelmi portál célja, hogy az aktuális károsítókra történő figyelemfelkeltéssel előmozdítsa a tudatos és okszerű szerhasználatot. A www.novenyvedelem.nak.hu weboldal az idei évben is segíti a gazdálkodók növényvédelmi tevékenységét, javasoljuk, hogy használja Ön is rendszeresen az oldalt!

Forrás: NAK

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a segítség a tavaszi metszéshez!

Itt a segítség a tavaszi metszéshez!

A kertekbe pillantva a téli-tavaszi nyugalmi időszakban, amikor a gyümölcs és szőlő növényeink lombtalan állapotban vannak, nagyon jól felmérhető e ké...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!