Hivatalosan is megalakult a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Mezőhegyesen

Agro Napló
A kormány november 8-ai döntése alapján több mint 2 milliárd forintért visszavásárolta a 2004-ben privatizált Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t, majd a korábban is állami tulajdonú Ménes Kft.-vel összevonva, megalapította a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot. A hírt a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden jelentette be Mezőhegyesen, sajtótájékoztatón – közölte az MTI.

A két társaság összevonásával létrejött új szervezet 8500 hektár szántón és 1500 hektár erdős területen fog gazdálkodni - tette hozzá Lázár János.

Kiemelte: a kormánydöntés végrehajtásával Európa legszínvonalasabb állami tulajdonú mezőgazdasági vállalkozását kívánják létrehozni.

Az új társaságnak mintegy 400 foglalkoztatottja lesz, területének döntő része hibrid kukorica vetőmag termelésre alkalmas, öntözhető és 75 százalékban 45 aranykorona értékű - ismertette Lázár János, megjegyezve: a kormány még decemberben egymilliárd forintos támogatást nyújt a cégnek működőképessége fenntartásához, és kétszer öt milliárd forintos fejlesztést tervez.

A most létrejövő igazgatóságba, illetve felügyelőbizottságba olyan személyeket kértek fel, akik elkötelezettek a lósport és Mezőhegyes iránt, illetve olyan mezőgazdasági üzemek vezetőit, akik mintagazdaságnak számító cégeket irányítanak. Helyet kaptak a két grémiumban a korábbi két társaság szakemberei, illetve a munkavállalók képviselői is - közölte a miniszter.

A kétszer ötmilliárd forintos fejlesztésből egy új központi telephely megépítését tervezik a helyi ipari parkban, ahol egy XXI. századi, legmodernebb technológiával felszerelt szárító és tároló kapacitást hoznak létre.

Sürgős a szintén megvásárolt tehenészet modernizálása is, ahol mintegy 1000 fejőstehenet és 800 növendék marhát tartanak. A tervek szerint a modernizálás 3-5 milliárd forintba fog kerülni.

Fejleszteni kívánják a gépparkot is, hiszen az extra minőségű földterület megműveléséhez megfelelő minőségű erőgépekre van szükség - tette hozzá Lázár János.

Az új szervezet létrehozásával az állam 32 műemlék épületnek is gazdája lett, az ingatlanvagyon felmérése és a felújításokhoz szükséges előkészítő munka is megkezdődik 2017 elején - mondta a miniszter.

A kabinet jelentős ménesállományt hozna létre a Magyarországon honos lófajtákból, továbbá a térség oktatásának és turisztikájának fellendítését is célul tűzte ki, a tangazdaság agrárképzési gyakorlati hely lesz.

Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy a társaság működéséhez elegendőnek látja a rendelkezésre bocsátandó egymilliárd forintot, ami az első termés betakarításáig biztosítja a forrásokat. Közlése szerint az előkészítő munkálatok késésben vannak, de várakozásai szerint az idei esztendő végéig sikerül behozni az elmaradásokat.

Mitykó Zsolt, a város polgármestere történelminek nevezte a kormány döntését, mert az új szervezet megalakulásával biztosítottnak látja Mezőhegyes jövőjét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Lipicai nemzeti kincs

A Lipicai nemzeti kincs

„Nemzeti büszkeségünk a Lipicai ménes, amely Szilvásváradon igazi otthonra talált” – mutatott rá az agrárminiszter a Szilvásvárad a Lovak Szolgálatába...

Nemzeti mintagazdaság lesz Mezőhegyesen

Nemzeti mintagazdaság lesz Mezőhegyesen

A célkitűzés nemzeti mintagazdaság létrehozása Mezőhegyesen – hangsúlyozta a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok k...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!