Gödöllőn vehették át a gazdák a Digitális Agrárakadémia elismeréseit

Agro Napló
A Digitális Agrárakadémia konzorciuma digitális bemutató gazdaság tematikus versenyt hirdetett, lehetőséget biztosítva a gazdaságoknak arra, hogy sikereiket és tapasztalataikat bemutathassák.
Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A Digitális Bemutató Gazdaság Díjakat 27 díjazott részére adták át a MATE gödöllői Szent István Campusán.

A Kormány 2019-ben fogadta el Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját, melyben meghatározták a Digitális Agrárakadémia szerepét is. Ennek célja a precíziós technológiák használatának elterjesztése, valamint a termelők felkészítése a precíziós agrármegoldások, a helyspecifikus eszközök és szolgáltatások felhasználására.

Azóta a COVID-19 járvány és a háborús körülmények is igazolták, hogy a hazai mezőgazdaságban a hatékonyság javítása céljából minél előbb alkalmazni kell a precíziós és digitális eszközöket, valamint át kell térni az adatalapú döntéshozásra.

Most a Digitális Agrárakadémia konzorciuma – azaz a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Széchenyi Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. – nevében ismerték el a hozzáadott gyakorlati érték teremtését azoknak a gazdálkodóknak, akik folyamatosan fejlesztve, kísérletezve, gondolkodva törekedtek a helyspecifikus, adatalapú gazdálkodás jobbá tételére, a magyar mezőgazdaság javítására – értesült a MATE közleményéből az Agro Napló.

 

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a díjátadón kiemelte, ma olyan mértékű az agrárium fejlődése, amire soha korábban nem volt példa:

„A fejlesztés folyamatos, a következő időszakban pedig részben a jövő generáció feladata lesz, hogy tovább javítson a magyar mezőgazdaság technológiáin. Ebben a munkában a konzorcium szövetségesei azok a gyakorlati szakemberek, azok a gazdálkodók, akik a digitalizáció területén értek már el eredményeket és sikereket. Ők jó példájukkal hatást tudnak gyakorolni a környezetükre, ráadásul felvállalják azt a küldetést is, hogy a gazdálkodókat segítik a digitális megoldásokra való átállásban. Az ő tevékenységüket ismerjük ma el a Digitális Bemutató Gazdaság Díjjal a szántóföldi növénytermesztés, a kertészet és az állattenyésztés kategóriákban.”

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Mint azt Varga Péter Miklós, a Digitális Agrárakadémia szakmai vezetője hangsúlyozta, „kiemelten fontos, hogy azokat támogassuk a tudásátadásban és a fejlődésben, akik gyakorolják az adatalapú termelést, van mit bemutatniuk a saját gazdaságukban, több éves tapasztalatuk, adatuk, eszközük és tudásuk van, amit át tudnak adni a termelőtársaknak.” Hozzátette: rendkívüli élmény volt látni, hogy a termelők betekintést adtak a gazdatársaknak és a szakembereknek gazdálkodásuk gyakorlatába, egyaránt bemutatva az elhibázott, javított, fejlesztett, tökéletesített és bevált megoldásokat. Akiknél pedig még nem jártak csoportok, azoknak ígéretet tett, hogy idővel hozzájuk is ellátogatnak.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Digitális Bemutató Gazdaság Díjat nyert el:

Agroprodukt Zrt.

Agrowald Kft.

Arany-Mező Zrt., B-Aranykorona Kft.

bedrock.farm Mezőgazdasági Kft.

Bugaci Aranykalász Zrt.

Derdák Gábor

Dosztál Áron György

Emődi Mezőgazdasági Zrt.

Farkas Kft.

Farmlife Kft.

Finorak Kft.

Gyenis Agro

Hartmann Farm Kft.

Havas 92 Növénytermesztő Szövetkezet

KaLász Farm Kft.

Közért+ Zrt.

Lágler Richárd

Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport

Mangal Ilona Sertéshizlalda Kft.

Mangi Kft.

Messis-Agri 2021 Kft.

Németh Gergely

Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

Pap és Papp Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt.

Varga Barnabás

Vékey Istvánné

Az Agro Napló csapata gratulál a Hartmann Farm Kft.-nek, és köszönjük a bizalmat és az évek óta tartó folyamatos szakmai együttműködést!

Takács András gazdálkodásával korábban is foglalkoztunk a kiadványainkban, ezeket itt lehet és érdemes elolvasni: 

Zérótól a precíziós gazdálkodásig - Egy teljes termesztési ciklus tapasztalatai kukoricában 

Ezért kincs az agráradat – 3. rész: A vetés a legszentebb dolog Szákszenden, jól is csinálják

 

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Égető problémák az élelmiszeriparban

Égető problémák az élelmiszeriparban

Nincsenek könnyű helyzetben az élelmiszeripari résztvevők, de jó az irány, csak a sebességen kellene gyorsítani – hangzott el az Agrárakadémia Fórumán...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!