2024. február 29. csütörtök Elemér

Tücsökfarm és a permetező drónok a MATE innovatív hallgatóitól

Agro Napló
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem két hallgatói csapata – a Cricks és az Agrodrone System – is bemutatkozhatott a Hungarian Startup University Program (HSUP) Demo Day rendezvényén.
Fotó: HSUP – Hungarian Startup University Program

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásából megvalósuló Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország felsőoktatási szintű, kétféléves, vállalkozásfejlesztés fókuszú e-learning kurzusa. A kurzus I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése került a fókuszba, míg a II. félévben egy vállalkozás felépítéséhez szükséges gyakorlati tudás elsajátítására volt lehetőség.

A MATE-n a kurzus első részét az őszi félévben 200 hallgató, a második részét a tavaszi félévben 55 hallgató vette fel. Közülük 26 fő 4 hónapon át 150 000 Ft ösztöndíjat is kapott projektje megvalósításához.

Ezt követően az oktatási intézmények és a hozzájuk rendelt mentorok értékelték a hallgatók projektötleteit, a húsz legkiemelkedőbb csapat pedig bemutatkozhatott a Demo Day rendezvényen, hogy akár befektetőt is találhassanak ötletük megvalósításához – értesült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közleményéből az Agro Napló.

A MATE Innovációs Központja mással is segítette a MATE érintett hallgatóit. Egyrészt kétnapos tréninget szerveztek részükre, hogy a projektgazda- és projekttag hallgatók megerősítésre kerüljenek szerepkörükben, továbbá a korábban elsajátított alapkészségeket tudatos szintre hozzák és továbbfejlesszék. Másrészt kidolgoztak egy speciális tréningprogramot Innovációs Indítópult néven, hogy a hallgatók megismertessék az ötletek megvalósításához vezető út kiemelt fontosságú állomásait.

A Demo Day-en a MATE két csapata mutatkozott be. Az Agrodrone System csapata – Pintér Bertold projektfelelős (MATE), Gáspár Berta (BME), Ottóffy Bálint (BCE), Nagy Attila Sándor (MATE), Jaroszczák Szabó Bence (ÓE) – egy drónnal végzett permetezést támogató kiegészítőt készített. Figyelembe véve az ágazat rövid történetét, a piac jelenleg csak a permetező drónokból és azok közvetlen kiegészítőiből áll, azonban a támogató ágazatoknak ahhoz még nem volt ideje alkalmazkodni, a permetezést végzők tehát otthon készített gyors megoldásokat alkalmaznak. Az Agrodrone System csapat fő célja egy olyan komplex szolgáltatás, ami a létező és akár az eddig fel nem merült problémákra is megoldást nyújt a drónnal permetező gazdáknak, szolgáltatóknak. A rendszerük az automata permetlé-keveréstől és annak drónba töltésétől a drón tárolásán át az akkumulátorok töltéséig mindent magába foglalna.

Fotó: HSUP – Hungarian Startup University Program

A Cricks csapata – Kósa Bernadett projektfelelős (MATE), Bárczi Emese (MATE), Molnár Boglárka (MATE) és Péter Dániel (SE) – emberi fogyasztásra alkalmas rovarliszt előállítását tervezi. Fő céljuk a magas fehérjetartalmú élelmiszerek alapjául szolgáló hazai tücsökfarm létesítése és egy innovatív tenyésztéstechnológia kidolgozása, valamint tenyésztett egyedekből készült vasban, rostban és esszenciális aminosavakban gazdag tücsökliszt széleskörű értékesítése.

Fotó: HSUP – Hungarian Startup University Program

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Égető problémák az élelmiszeriparban

Égető problémák az élelmiszeriparban

Nincsenek könnyű helyzetben az élelmiszeripari résztvevők, de jó az irány, csak a sebességen kellene gyorsítani – hangzott el az Agrárakadémia Fórumán...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!