2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fiatal Gazda Klubok indulnak országszerte

Agro Napló
Kezdődik a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) szokásos őszi-téli rendezvény időszaka – közölte a szervezet. Az idén október 17-november 30. között öt téma köré szervezik a hat helyszínen (Szegvár, Kecskemét, Kóny, Tiszadob, Soponya, Keszthely) megvalósuló harminc Fiatal Gazda Klub eseményt.

Az idei sorozatban, a gazdálkodás mellett, az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs feladatokat is igyekeznek feldolgozni. A tapasztalatok szerint ezek nem kevés fejtörést okoznak a gazdáknak. Az események tervezett vázlatos témái, az időpontok és a helyszínek a csatolmányban olvashatók ide kattintva.

Egy-egy témához kapcsolódóan egy hétre, azon belül is három napra koncentrálódnak az események. Az AGRYA célja az is, hogy az öt hétig tartó esemény sorozattal segítsük azt, hogy a fiatal gazdák jobban megismerjék egymást, erősödjenek közöttük az emberi-üzleti kapcsolatok.

Az események helyszínei a következők:

Szegvári Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Csongrád megye, Szegvár, Hunyadi János u. 64.

Kecskeméti Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Bács-Kiskun megye, Kecskemét, Hegedűs tanya, Talfája 19.

Kónyi Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Győr-Moson-Sopron megye, Kóny, Pattantyús utca 2.

Tiszadobi Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszadob, Vasút u. 1. (Mikef Kft.)

Soponyai Ifjúsági Szálló és Rendezvényház
Fejér megye, Soponya, Petőfi utca 154.

Keszthelyi Georgikon – Pethe Ferenc Kollégium
Zala megye, Keszthely, Festetics György u. 5. Kistanácsterem

Az események 9.30-13.00 óra közötti kerülnek megrendezésre. A keszthelyi események 15.00-18.30 óra között lesznek.

Az események ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek. Az eseményekre az www.agrya.hu/rendezvenyek webcímen elérhető elektronikus formanyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni az adott rendezvényt megelőző nap 12 óráig.

Az eseményekre elsősorban a 40 év alatti fiatal gazdálkodókat várják!

callcenter@agrya.hu e-mail címen vagy a 06 30 9942982 telefonszámon (munkanapokon 9-17 óra között) kérhető további tájékoztatás a rendezvényekkel kapcsolatban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!