Fejlődik a tanya- és falugondnoki hálózat

Agro Napló
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a száma a tanyagondnoki és a falugondnoki szolgáltatásoknak. Magyarországon jelenleg 1900 ilyen ellátórendszer működik, tavaly 212, idén pedig 155 új falugondnoki szolgáltatást jegyeztek be – mondta az Agrárminisztérium (AM) Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára december elején a Magyardombegyházán rendezett falugondnoki találkozón.
Fotó: AM

Az államtitkár elmondta: a falugondnok munkája sokrétű és nélkülözhetetlen a települések szempontjából. Kiemelte, a falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatás ugyanis egy olyan szociális alapszolgáltatás, amelynek célja, hogy az aprófalvak és a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányait enyhítése, valamint az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokat nyújtson.

Erdős Norbert arról is szólt, hogy tavaly január 1-től a 800 fő alatti, idén év elejétől pedig a 1000 főnél kisebb településen is működtethető az ellátórendszer. Hangsúlyozta, idén a falugondnoki és a tanyagondnoki hálózat működtetésére már szolgálatonként évente több mint 4 millió forint támogatás jut.

Az államtitkár a 10 ezer fő feletti tanyás települések külterületeinek fejlesztésére szolgáló uniós LEADER programmal kapcsolatban kiemelte, a rendelkezésre álló források 2016 óta többször emelkedtek, a helyben meghirdetett pályázati felhívások keretösszegei országosan elérik a közel 66 milliárd forintot.

Emlékeztetett: a jelenleg is nyitott, tanyák víz- és energia-, valamint szennyvízkezelését szolgáló pályázati kiírás keretében, eddig 2566 kérelem részesült támogatásban 10,48 milliárd forint összegben, mely több mint 2700 tanya korszerűsítését jelenti – tartalmazza a szaktárca összefoglalója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mezőhegyes és a magyar agrárjövő

Mezőhegyes és a magyar agrárjövő

Mezőhegyes a magyar agrárium története és jövője szempontjából egyaránt megkerülhetetlen - mondta Nagy István agrárminiszter a Békés megyei városban e...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!