Erősödik a magyar termelők regionális pozíciója a gabonapiacon

Agro Napló
A búza és a kukorica ára is 10-10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és bár a globális termés csökken idén, további jelentős világpiaci drágulásra nem lehet számítani, a magyar termelők regionális pozíciója ugyanakkor erősödik – írta a Világgazdaság hétfői számában.

Az előjelzések szerint az előző évinél néhány százalékkal alacsonyabb lehet a globális búzatermés. A hazai gabonakereskedők ennek ellenére nem számítanak jelentős drágulásra – közölte Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) főtitkára. Biztató viszont a magyar termelők számára hogy Oroszország idén kevesebb búzát visz a külpiacra, illetve hogy Romániában és Bulgáriában is kevesebb lesz a termés. Ugyanez Magyarországra is igaz lehet, legalábbis a szakértők előzetes becslései arról szólnak, hogy – a tavalyi 5,2 millió tonnát meghaladó termés után – idén ötmillió tonna alatt maradhat a búzatermés. Amelynek a minőségét és mennyiségét a következő hetek időjárása még jelentősen befolyásolhatja.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint a fizikai piacon május végén tonnánként átlagosan 48-49 ezer forint körüli áfa és szállítási költség nélküli termelői áron forgott az étkezési búza. Ez 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi árszintet, de némileg elmaradt a gabonatermelők – érdekvédelmi szövetségük vezetői által a Világgazdaságnak többször megfogalmazott – elvárásainak már megfelelő 50 ezer forinttól. A takarmánykukoricára a Budapesti Értéktőzsde árupiacán a júliusi jegyzés 48 800 forint/tonna volt.

A fizikai piacon az AKI adatai szerint átlagosan tonnánként 46-47 ezer forintos áron cserélt gazdát a termény május utolsó hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit ugyancsak 10 százalékkal múlta felül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hét végéig maradnak a zivatarok

A hét végéig maradnak a zivatarok

A megnövekedett nedvesség a fejlődésben lévő nyári növények számára igen jól jön, ugyanakkor a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozók számára is...

Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Az utóbbi esztendő alatt átlagosan közel 50 százalékkal emelkedett a szántóföldi növénytermesztés közvetlen összköltsége. Ilyen drágulást képesek elvi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!