Eredményt hirdetett a Pékszövetség a Szent István-napi kenyérversenyben

Agro Napló
A Magyar Pékszövetség X. Szent István-napi Kenyérversenyének első helyezett kenyereit és gyártóit mutatták be augusztus elején Budapesten, az Országházban; az idei év legjobb búzakenyerének, a 2021-es Szent István-napi kenyerének a Hel Pékség Solymár gyöngye elnevezésű kenyerét választotta a héttagú szakmai zsűri; az ítészek a kétfordulós verseny keretében az Év Innovatív kenyerét is kiválasztották, ami a Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett – ismertette lapunkkal a magyar sütőipar szakmai szervezete.

A tájékoztatás felidézi: a Magyar Pékszövetség idén tizedik alkalommal hirdette meg szakmai versenyét, amire bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett függetlenül attól, tagja-e a szövetségnek. Két kategóriában mérettethették meg magukat a pékek: a hagyományos búzakenyereket felvonultató Szent István-napi kenyér kategóriában és a szinte teljesen szabadkezet adó Innovatív kategóriában. Az előző évekhez képest változás történt a nevezési feltételekben: korábban kötelező volt a hozzáadott élesztő használata, most erről szabadon dönthettek a pékek, alkalmazkodva ezzel a fogyasztói trendekhez. A rutinos versenyzők mellett sokan most először hozták a szakmai zsűri elé termékeiket.

Az ítészeknek semmivel sem volt könnyebb dolga, mint a korábbi években, a versenyzők kiváló minőségű kenyereket tettek le a szami zsűri elé. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: „a versenytermékekben a markáns fűszerek helyett sokkal inkább a harmonikusabb ízeké volt a főszerep, illetve a gyümölcsök, zöldségek, különböző magvak, burgonya került előtérbe. Az Innovatív kategóriában pedig a technológiai kihívásokra helyezték a hangsúlyt a versenyzők, illetve az egészségtudatosságra.”

A kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret bírált a szakmai zsűri, hetet a Szent István napi és hetet az Innovatív kategóriában.

A verseny hagyományos kategóriája, az államalapítás ünnepére készülő Szent István-napi kenyér. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak.

A Szent István napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye kenyere nyerte el. A Hel Pékség tavaly indult először a Szent István-napi Kenyérversenyen, akkor az Innovatív kategória első helyét szerezték meg. „Az akkori siker idén már akkora motivációt jelentett a pékjeinknek, hogy házi versenyt kellett rendeznünk. – mondja Szász Krisztián a Hel Pékség tulajdonosa.

A Solymár gyöngyét Varró Zsolt pékünk elképzelése alapján sütjük. Négy összetevő van benne: liszt, víz, só, élesztő és plusz egy, az idő. 72 órás, rozslisztről indított kovásszal készül, ami élesztő nélküli. Csak a dagasztásnál kerül bele egy százaléknyi élesztő – ismertette Horváth Zoltán, a Hel Pékség kereskedelmi igazgatója.

„Tavaly még a tapasztalatszerzés miatt indultunk a versenyen, leginkább azért, mert egy XXI. századi szinten gépesített üzemmel bővült a cégünk, és magunknak is bizonyítani akartuk, hogy lehet hosszú érésű kovásszal készült, kiváló minőségű kenyeret sütni ebben a modern pékségben is. Idén azonban az első siker után már nagyon izgultunk. Magyarország legrangosabb szakmai versenyén két egymást követő évben nyerni, még ha két különböző kategóriában is, felemelő érzés, hatalmas elismerés” – emelte ki Szász Krisztián.

Az Év Innovatív kenyere a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett. „Az elmúlt év tavaszán nyitottuk meg Magyarország első Drive-thru rendszerben is működő pékségét. Erre az alkalomra szerettünk volna az igazi kenyérszerető emberek részére egy új prémium minőségű kenyeret készíteni” – idézte fel a Tisza-parti magvas kézműves kenyér születésének történetét Lovas József, a Fejedelmi Pékség egyik tulajdonosa.

Hozzátette: „A pékségünkben közel 30 éve az összes kenyerünket kovásszal készítjük, így nem volt kérdés, hogy az új termékünk is francia-jellegű vadkovászos kenyér lesz. Két évnyi kísérletezés eredménye a Tisza-parti magvas kézműves kenyér, ami Csáki Tibor és Palotai Pál vezető pékjeink elhivatott munkáját dicséri. Késleltetett kelesztéssel készül a kenyér speciális tészta hűtőkben, így tudnak a Tisza-parti magvas kézműves kenyérben az aromaanyagok maximálisan érvényre jutni. Valóban elmondhatjuk, a minőség az időben rejlik.”

A kenyérverseny nyertes kenyereit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség, idén augusztus 20-22. között a Várkert Bazárban.

A Magyar Pékszövetség annak érdekében, hogy az ország minden pontján, mindenki számára elérhető legyen augusztus 20-án a Szent István-napi kenyér, valamint 2021. Innovatív kenyere, gyártói felhívást tett közzé. Ebben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba a nyertes termékeket. Azokkal a pékségekkel, akik jelentkeznek erre, a Pékszövetség gyártási szerződést köt, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani. Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret kapja, aki az idei Szent István napi kenyeret vagy az Innovatív kenyeret kóstolja.

A Magyar Pékszövetség kenyérversenye

A Magyar Pékszövetség kenyérversenyéről a megmérettetés szervezői háttérinformációt is adtak, eszerint: tizedik éve hirdeti meg szakmai versenyét a Magyar Pékszövetség, melynek célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka.

Két kategóriában lehetett versenyezni: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér. A több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását.

A kategória győztesek a szakma elismerésén és megbecsülésén túl pénzjutalomban is részesülnek, ami az Szent István napi kenyér esetében 500 ezer forintot, az Innovatív kenyér esetében 300 ezer forintot jelent.

A verseny legfontosabb kategóriája az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak.

A zsűrizés során az ítészek vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve milyen minőségi jegyekkel bír a héjazat, a bélzet, az illat, az íz és az aroma vonatkozásában.

Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb 7 termék került behívásra a 2. körös bírálatra, ez összesen 14 kenyeret jelentett (7 db Szent István napi és 7 db Innovatív).

A második körös zsűri tagjai:

Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztályának vezetője; Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke; Szécsényi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari igazgatója; Egervári Erika, a Kemence Sütőipari Kft. kereskedelmi igazgatója; Nardai Anita - a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének vezetője; Galicz István, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője, és a zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja.

A döntőbe jutott kenyerek:

 

Szent István napi kenyér kategória

Termék neve

CÉGNÉV

Édesburgonyás kenyér

Rubók Kft - Vecsés

Falusi kovászos burgonyás kenyér

Heim Sütöde Bt - Dunabogdány

Kézműves kenyér

Fejedelmi Pékség Kft - Tiszakécske

Solymár gyöngye

Hel Pékség - Solymár

Nagyi kenyere

Rábai Sütöde Kft - Monor

Napkenyér

Fejedelmi Pékség Kft - Tiszakécske

Telki parasztkenyér(kölessel és mangalicazsírral)

Kovászda KKT - Telki

Innovatív kenyér kategória

TERMÉK NEVE

Cég NEVE

Burgonyapelyhes cipó

Körös Pékség Kft - Kőrösladány

Édesburgonyás-kakukkfüves vekni

Coop Kápolna Zrt - Kápolna

Tisza-parti magvas kézműves kenyér

Fejedelmi Pékség Kft - Tiszakécske

Növényi színanyagokban és rostokban gazdag többgabonás, kovászos kenyér

Szegedi Sütödék Kft - Szeged

Okoskenyér

m-GEL Hungyary Kft - Budapest

Tokaji Aranykenyér

Balmaz-Sütöde Kft - Balmazújváros

Vásári Káposztás kenyér

Szega Camembert Kft - Budapest

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Átadták az idei kenyérverseny díjait

Átadták az idei kenyérverseny díjait

Ismertették a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjazottjait. Az idei nyerteseknek – az augusztus 20-át megelőző napon – a szövetség fennállás...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!