Éles piaci versenyre számíthatnak a cukorrépa-termelők

Agro Napló
Jól halad az idei cukorrépa betakarítás, mind a termelők, mind a feldolgozók jó szezon elé nézhetnek, a cukor uniós termelés-szabályozásának megszűnése miatt ugyanakkor éles versenyre kell készülniük az ágazat szereplőinek – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán egy szakmai fórumon a Tolna megyei Dalmandon – közölte az MTI.

A szaktárca tájékoztatása szerint az államtitkár a fórumon elmondta, hogy a mintegy 16 ezer hektáros vetésterület 15 százalékáról takarították már be a termést. Az eddig mért 62,5 tonnás hektáronkénti termésátlag a korábbi évekhez viszonyítva kifejezetten jó, az ötéves átlagot 5,2 százalékkal haladja meg. A cukortartalom átlagos, 14 százalék körüli.

Czerván György beszélt arról is, hogy szeptember 30-án, ötven éves működés után megszűnt a cukortermelésben a kvótarendszer az Európai Unióban. A termelésszabályozás kivezetése miatt éles verseny körvonalazódik a piacon, egyrészt az európai gyárak között, másrészt az unióban megtermelt répacukor és a Dél-Amerikából származó nádcukor között. Az Európai Bizottság prognózisa szerint ennek ellenére mintegy öt százalékkal nőhet az európai cukortermelés, elsősorban a már meglévő gyári kapacitások kihasználása miatt. Ezzel párhuzamosan visszaszorulhat az import, ám ezt elsősorban a piaci árak befolyásolják, amelyek pedig hagyományosan nagyon ingadozóak.

Az államtitkár aláhúzta: Magyarországnak érdeke a cukorrépa termelés fenntartása, ezért az uniós agrártámogatásokból kapott, hektáronkénti mintegy 49 ezer forint támogatást a szaktárca 143 ezer forintra egészíti ki az idén is a termeléshez kötött támogatással.

Hozzátette: a cukorrépa termelés versenyképességének megőrzése szempontjából ugyanakkor elkerülhetetlen a gazdálkodás hatékonyságának növelése. Nagyobb területek öntözésbe vonásával lehet növelni a terméshozamokat és a cukortartalmat, de a termelés költségeit - azon belül is elsősorban a szállítási költséget - csökkenteni kell.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár az újabb hazai cukorgyárak építési lehetőségeire vonatkozó kérdésre elmondta: elvi akadálya eddig sem volt az üzemlétesítésnek, és a kvótakivezetés utáni időszakban is inkább azt kell meggondolni, hogy rentábilissá tehető-e a gazdálkodás. Egy új gyár nagyjából 80-100 milliárd forintra becsült építési költségének megtérülése jelen piaci körülmények között kérdéses - jelezte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Idén se lesz olcsóbb a krumpli

Idén se lesz olcsóbb a krumpli

Az időjárás miatt szűkös lett a tavalyi termés, ezért jóval magasabb a burgonya ára, és nem is várható jelentős csökkenés.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!