Egyes benzinkutakon húsz liter a tankolási limit

Agro Napló
Az egy tranzakció során tankolható üzemanyag mennyisége már minden Lukoil-töltőállomáson maximálva van. A kisnyomású kútoszlopokon egyszerre 20 litert, a nagynyomásúakon 150 litert lehet a tankba tölteni.

Fotó: Faludi Imre / MTI

Közölte a Világgazdasággal a hálózat tulajdonosa és üzemeltetője, a Normbenz Magyarország Kft. A tulajdonos azt is elmondta: folyamatosan vizsgálja annak a lehetőségét, hogy szüneteltesse egyes egységek működtetését. A lap arra is kíváncsi volt, a literenként 480 forintos hatósági árat mennyivel kellene emelni ahhoz, hogy a hálózat számára nullszaldóssá váljon az ársapkás benzin és dízel forgalmazása – értesült az Index összefoglalójából az Agro Napló.

„Mivel azonos a belföldi beszerzési és fogyasztói ár, az összes működési költség a töltőállomásokat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft.-t terheli”

– közölte a vállalat, amely hozzátette: ennek pontos kalkulációja azért problémás, mert a közműszolgáltatások ára folyamatosan emelkedik, ezért nem tudott érdemben nyilatkozni.

A VG arra sem kapott számszerű választ, hogy mekkora a Lukoil által a kiskereskedelemben eladott üzemanyagon belül az ársapkás és a piaci áras termékek aránya. A magyarázat szerint az adat üzleti titoknak minősül, ugyanis a vállalat által piaci áron eladott termékek nagy része flottakártyás szerződésekhez kötődik.

Az viszont kiderült, hogy a Lukoilnak (Normbenznek) nem hozott számottevő változást az ársapkás tankolás napokban bejelentett további korlátozása, mégpedig a vevőkörének az összetétele miatt. A Lukoil hálózatában ugyanis a benzines tranzakciók több mint 90 százaléka magánszemélyekhez köthető, írja a Világgazdaság.

Korábban az Index is megírta, hogy a Mol-kutakon drasztikus változás lépett életbe, a részletekről ebben a cikkben lehet bővebben olvasni.

Mol: napi egyszeri tankolás, hatósági ártól függetlenül

A Mol napi egy tankolást tesz lehetővé – függetlenül attól, hogy milyen áron tankol valaki. Ez derült ki a cég RTL Híradónak küldött válaszaiból. A Molt eredetileg arról kérdezték, hogy valóban csak egyszer lehet-e hatósági áron tankolni egy nap, de kiderült, hogy teljes áron sem lehet többször. A cég ezt az ország üzemanyag-ellátásának biztosításával indokolta. A Független Benzinkutak Szövetsége szerint ezt a szabályt képtelenség betartani a gyakorlatban.

A MOL egyébként azt írta a korlátozás célja, hogy „az ország ellátása biztosított legyen, és mindenkinek jusson üzemanyag”. „A hatósági ár jogosultjait pedig nem a MOL, hanem jogszabályok határozzák meg.” A MOL az RTL Híradó kérdésére azt is tisztázta, hogy a forgalmi nélküli robogókat hatósági áron lehet megtankolni. 

 

(Forrás: Index/RTL.hu)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új csúcson az infláció: 25,7%

Új csúcson az infláció: 25,7%

Az idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pént...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!