MENÜ

Az élelmiszerpazarlás csökkentése közös társadalmi érdek

Agro Napló 2021.12.15.

Állami szerepvállalás nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás, ennek érdekében új szabályozás segítheti az élelmiszerhulladék csökkentését – közölte Nagy István agrárminiszter a december közepén az Országgyűlésnek benyújtott élelmiszerpazarlás megelőzéséről szóló törvényjavaslat kapcsán.

 

A javaslat szerint karitatív szervezetek közreműködésével juttatnák el az élelmiszerkereskedők által az élelmiszermentésbe felajánlott élelmiszereket a rászorulók részére. Így ez a megoldás a jótékonysági cél mellett hatékonyan szolgálja az élelmiszerhulladék csökkentését.

A tárcavezető arra emlékeztetett: globálisan az élelmiszerek harmada veszendőbe megy, ezzel az élelmiszerhulladékok kérdése az élelmiszerlánc egyik legfontosabb fenntarthatósági problémájává vált. A fejlett országokban, így az Európai Unióban is a veszteség az élelmiszerlánc második felében, vagyis a háztartásokban, a vendéglátásban és a kiskereskedelemben jelentkezik. Az utóbbi körben veszendőbe menő termékek már általában fogyasztásra kész, sok esetben előre csomagolt áruk, amelyek ökológiai lábnyoma kiemelkedően magas, és a megsemmisítésük is jelentős környezetterheléssel járó folyamat.

Hazánk minden lehetséges eszközt igénybe vesz, hogy a jelenlegi magas arányt mérsékelje. A miniszter kifejtette: egy új szabályozásnak köszönhetően az élelmiszerek megmentése céljából a kiskereskedők részére kötelezővé tennék a várhatóan hulladékká váló, közeli lejárati idejű, minőségmegőrzési idővel ellátott élelmiszerek felajánlását a rászorulók részére. A megmaradt élelmiszerekre a kötelező felajánlást legalább 48 órával a minőségmegőrzési idő lejárata előtt írnánk elő. A fogyaszthatósági idővel, valamint a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozna a szabályozás.

A jövőben az élelmiszer-kiskereskedőknek az úgynevezett élelmiszerhulladék-csökkentési tervben kellene majd meghatározniuk, hogy milyen eszközöket használnak a náluk keletkezett élelmiszerhulladék csökkentésére. A vállalkozások továbbra is alkalmazhatják majd eddigi csatornáikat és folytathatják a megszokott adományozási tevékenységüket, vagy tovább is fejleszthetik azokat. A hatékony és eredményes megvalósításhoz pedig élelmiszermentési felelőst is ki kell nevezniük - tette hozzá az agrártárca irányítója.

Nagy István kiemelte, a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására létrehoznák az Élelmiszermentő Központot. A 100 százalékban állami tulajdonú nonprofit vállalkozás feladata lenne a felajánlások országos koordinációja, de emellett információgyűjtést- és megosztást is végezne, valamint segítene a kiskereskedők élelmiszer-hulladék csökkentési tervében foglaltak megvalósítását is.

„Az élelmiszerek újraelosztására nem hoznánk létre új állami logisztikai rendszert, hanem a meglévő karitatív szervezeteket erősítenénk meg annak érdekében, hogy a várhatóan megnövekedett mennyiségű felajánlott élelmiszert el tudják juttatni a rászorulók részére” - hangsúlyozta a miniszter. A tárcavezető szerint az új rendszer célja az élelmiszerpazarlás visszaszorítása, ami hozzájárulhat a környezeti terhelés csökkentéséhez és teremtett világunk megóvásához – tartalmazza az Agrárminisztérium lapunkhoz eljuttatott összefoglalója.