A versenyképességet ösztönzi a Vidékfejlesztési Program

Agro Napló
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlődését tekintve a családi gazdaságok támogatása a legfőbb feladat – közölte az agrárminiszter az András napi bormester találkozón, december elején, Somlójenőn.
Fotó: Fekete István

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. századi agráriumban a hagyományokon nyugvó, korszerű szakmai tudás alkalmazásán túl, elengedhetetlen a természeti környezet megóvását biztosító és a versenyképességet növelő innovatív megoldások megléte.

Ezért a kormánynak fontos célja és elkötelezett abban, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” elnevezésű program keretében történelmi léptékű fejlesztési lehetőséghez juttassa a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart.

Óriási lehetőséget biztosítanak a magyar vidék számára az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80 százalékkal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források. Csak a 2021-ben eddig megjelent új pályázati felhívások keretösszege megközelíti az 1100 milliárd forintot – közölte a tárcavezető.

Fotó: Fekete István

Nagy István kiemelte: az ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre szánt támogatásokhoz összesen 15 milliárd forint keretösszeget különítettek el. A termelők mintegy 2500 hektáron tervezik az új, magas színvonalú gyümölcstermő területek kialakítását. Emellett a kertészeti üzemek általános megújításának támogatására 50 milliárd forint keretösszeggel jelent meg pályázat.

Kiemelte, az élelmiszeripari üzemek fejlesztése kapcsán egy technológia- és eszközfejlesztést célzó 50 milliárd forint keretösszegű, és egy komplex üzemfejlesztést lehetővé tevő 200 milliárd forint keretösszegű felhívást kiírt az agrártárca.

A miniszter beszélt arról is, hogy a 2020-as és a 2021-es év megmutatta a magyar mezőgazdaság, s ezen belül a szőlő- és borágazat válságállóságát. Hangsúlyozta: az egyes termelőknél nagyobb mennyiségben halmozódhattak fel borok az elmúlt időszakban.

A segítség részeként ezért a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtott támogatást 2020 után idén is igényelhették az érintett pincészetek, ehhez 1,5 milliárd forintot biztosított a kormány. Az erről szóló rendelet szeptember elején jelent meg. Emellett pedig idén augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény – emlékeztetett Nagy István.

Az agrártárca kiemelt célja, hogy minél több gazdálkodó éljen a támogatási lehetőséggel, kiszámíthatóan, biztonságosan és folyamatosan férjen hozzá a forrásokhoz, növekedjen a támogatásokba bevont területek aránya és ezáltal minél nagyobb területen és minél több ágazatban valósuljon meg a természetkímélő gazdálkodás – mutatott rá az agrártárca irányítója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!