A tavaszt is elhozta a IV. SZEMLEKÖRÖK továbbképzés sorozata

Agro Napló
Sikeresen zárult az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő SZEMLEKÖRÖK országos továbbképzés sorozat.

A szervezők, azaz AGRO.bio Hungary Kft., a Csernozjom Kft. és a Pro-Feed Kft. Növényegészség Üzletága, elképzelése ismét „bejött”, hogy a tél végén szervezett, határszemle típusú, tehát helyi szemléltetéssel egybekötött, kiscsoportos konzultációknak helye van a növénytermesztéssel foglalkozó szakemberek továbbképzésében. Mindenhol 10-25 fő közötti létszámmal zajlottak az események, és a helyszínek mindegyikén 2,5-3 órát töltöttünk el együtt úgy, hogy a végén a látogatók konkrét kérdéseikre konkrét, és a gazdaságukra, technológiájukra szabott válaszokat kaptak az előadóktól.

A tematika a már hagyományos volt, azaz Daoda Zoltán üdvözölte a vendégeket, majd vendéglátónk bemutatta a helyszínt és a gazdaságot. Itt szeretnénk megköszönni a támogatásukat és segítségüket, a helyszínek biztosítását és a talajszelvények feltárását.

Ebben a sorozatban igazán különleges talajtani szemléltetésre nyílt lehetőségünk, hiszen

  • Zalaegerszegen Szerecz András jóvoltából két szomszédos táblát (egy zöldítés és egy őszi búza) tudtunk egyszerre megvizsgálni,

  • Csákváron Fischer András kíváncsiságának eleget téve a kétféle talajművelésük határán feltárt szelvény izgalmas lehetőséget kínált azok összehasonlítására,
  • Kovács István kamuti búzájában 130 cm mélyen már elértük a talajvizet, de ez nem vette kedvünket

  • Szerencsen Ajtay György útmutatásával az eddigi legprecízebben kialakított talajszelvényben dolgozhattunk a Szerencsi Mg Zrt. területén,

  • Pápán, a Bonafarm Mezőgazdasághoz tartozó Agroprodukt Zrt. lucerna és repce táblájában Ruzsás Kálmán a két legnagyobb és legizgalmasabb talajszelvényt biztosította számunkra úgy, hogy még a főfal tájolása is precízre sikeredett.

A szelvényfeltárásokat a Csernozjom Kft részéről Dr. Vona Viktória illetve Dr. Vona Márton jellemezte, írták le a talajtípust és a jellemző folyamatokat, amelyek segítettek a vendégeknek a talaj működésének megértésében. A záró ismertetőben a helyi kultúrák növényélettani jellemzését, az áttelelő növények éppen zajló élettani folyamatainak bemutatását a Pro-Feed Kft. munkatársaitól (Zoltán L. Zsigmond és Szabó István) hallottuk.

AGRO.bio Hungary Kft. (Daoda Zoltán szakmai igazgató)

A szántóföldi szemlekörök 4. sorozatában ismét újabb termelőkkel találkozhattam és néhány olyan tényre hívtam fel a figyelmet, ami a termőtalaj szervesanyag tartalmának jelentőségét hangsúlyozta, különösen figyelembe véve a múlt évi száraz időszak okozta károkat. Ami részben megelőzhető a talajok szerves anyag tartalmának folyamatos és TUDATOS növelésével, ami a talajok ÉRTÉKÉT is növeli. Ez biztosíthatja a termés biztonságát. Megértette minden gazda, hogy a termőtalaja a legfontosabb termelőeszköze, amibe folyamatosan beruháznia, fejlesztenie kell, mert enélkül szép lassan elfogy alatta.

Emellett a hektáronkénti korlátlan N2 forrás ténye is kirajzolódott a beszélgetések közben, amit a talajélet folyamatos fejlesztésével, tudatos talajoltással tudnak a termelők gazdaságosan felhasználni.

Csernozjom Kft. (Dr. Vona Viktória és Dr. Vona Márton ügyvezetők)

”A Szemlekörökben azt „szeretem”, hogy a gyakorlatban, a résztvevőkkel közösen tapasztalhatjuk meg a talajtani, termőhelyi adottságokat. Nem csak beszélünk a talajokról, hanem „végre mindenkit összesarazhatunk”, közösen tapasztalhatjuk meg azokat a legfőbb talajtani jellemzőket, amelyek alapján mindenki „megszólaltathatja”, értékelheti saját talajainak legfőbb tulajdonságait hazatérve. Erre a terepi tapasztalásra nagyon nagy szükség van, a szélsőséges időjárás miatt egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni a talajaink ismeretére. A szemlekörök keretében felvillantottuk, azokat a legegyszerűbb helyszíni talajvizsgálati technikákat és az azokból levonható agrotechnikai tanácsokat, amelyekkel könnyedén javíthatunk talajállapotunkon. A helyszíni tapasztalásokon túlmenően bemutattunk egy helyszíni talajvizsgálati eszközt az Agrocares Talajszkennert, amellyel a mintavételt követő 10 percen belül kaphatunk talajkémiai és tápanyag-gazdálkodási eredményeket. A rendszeres, a talajban lejátszódó folyamatokat, azok trendjeit követő diagnosztika fontosságára felhívva a figyelmet. Ezzel megtehetjük az első lépéseket a talajorvoslás hosszú, de kis ismerettel közel sem rögös útján.

Pro-Feed Kft. (Szabó István üzletág-fejlesztési igazgató)

„Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy milyen lelkesedéssel dolgoztak együtt velem a vendégek a növények fejlettségi állapotának megállapításánál. Ehhez nem használtunk mást, csak egy svájci bicskát és egy kis kézi nagyítót.

A bevezetőben elmondottakat a külsőleg nem látható fejlődési jegyek beazonosítása, az élő demonstráció „tette helyre” a kollégáknál. Már akkor figyeltek, amikor az egyes terméselemekről beszéltem, de amikor saját szemükkel látták azok kialakulásának folyamatát és idejét, akkor tudni lehetett, hogy „átért” az üzenet. Ez az, amit a gyakorlatban is azonnal használható tudásnak nevezhetünk!

Az őszi búzánál és árpánál megtaláltuk a kettős barázda állapotban lévő kalászkezdeményt, és megállapítottuk, hogy éppen a harmadik terméselem, a kalász hossza (kalászpadkák száma) kialakulása történik. Azaz 80%-ban most dől el, hogy mekkora lesz a maximális terméspotenciál!

Az őszi káposztarepcében szintén túl vagyunk a virágkezdemények differenciálódásán, Ez a folyamat párhuzamosan a hajtás minden csúcsi osztódó szövetében megtörténi, azaz a főágon ugyanúgy, mint a legalsó oldalág-kezdeményen. Megtudhatták a jelenlévők azt is, hogy a repce-szárormányos lárvái miért olyan veszélyesek egy ún. forrás oldalon korlátozott növény esetében, és hogy az ősszel felhalmozott tartalékok a tavaszi vegetációban a növények stressz-tűrésében is kulcs szerepet játszanak.

Példaértékűnek tartom a Bonafarm Mezőgazdaság termelési igazgatójának, Bakos Istvánnak a támogatását és pozitív hozzáállását, hogy a SZEMLEKÖRÖK-ben lehetőséget látott saját kollégáinak szakmai továbbképzésére is. Örömmel láttam a vállalatcsoport szakembereinek érdeklődését, és biztos vagyok benne, hogy a saját gazdaságuk, területük, növényeik jobb megismerésével segíteni tudtuk őket az okszerű, térben és időben is precíz gazdálkodásban.”

Szerecz András növényvédelmi szakirányító, Zalagroup Agrár Kft.

„Szemlekörök rendezvény sorozat egy olyan, termék promóció nélküli területbejárás, ahol megismerkedünk azzal, ami a föld alatt és a növényben zajlik úgy, hogy az egység sugarú termelő is értse, és a megértse mindazt, ami éppen történik.

Nagyon fontosnak érzem ezt a szemléletet, amit ezeken a rendezvényeken tapasztalhattunk. Gazdaságunk életében is nagy jelentőségű volt, hogy egy kiásott szelvény elemzésével indultunk el a talajhibák, majd az Agrocares szkennerrel a helyszínen megmértük a tápanyagszintet és a kationcsere kapacitást, majd a növényeinkben épp lejátszódó szervezeti és hormonális változásokat tanulmányoztuk, és megállapítottuk, hogy hol is tart a növényünk a fejlődésben. Szemléletes volt abból a szempontból, hogy alkalmazottan mindenki számára használhatóan lássuk és értsük. Nem voltak termékek, csak fejlődés-élettani elemzés arra vonatkozóan, hogy mit is jelentenek a terméselemek, hogyan tudjuk a fejlődés során kialakult terméskapacitás nagyságát megtartani. Elszakadva a RubiQuinon 1-5 dehidrogenáz enzimatikus elemzésétől, szabadon ismerkedhettünk meg mindazzal, ami a talajban, a növényben és a talaj mikrobáinak életében zajlik. Érdekes és egyben elgondolkodtató tények, szemléletváltás, váltás egy tudatos és precíz gazdálkodás irányába. Örülök, hogy részese lehettem, köszönöm a szervezőknek, tanulságos délután volt.” 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!