A magyar gazdákra mindig számíthat az ország

Agro Napló
A magyar gazdákra mindig és minden körülmények között számíthat az ország, mára ugyanis a magyar nemzetgazdaság húzóágazatává vált az agrárium – közölte június második felében Lentiben az agrárminiszter.
 Nagy István, fotó: Fekete István

Nagy István az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadásán elmondta: 23 zalai pályázat volt eredményes, a vállalkozások összesen 9,350 milliárd támogatáshoz jutottak. Az eredetileg országosan 50 milliárd forintos pályázati keret időközben 260 milliárdra bővült, így minden eredményes pályázatot benyújtó elnyerte a megítélt forrást – közölte a miniszter.

Nagy István felidézte, hogy a koronavírus olyan helyzetet teremtett az elmúlt időszakban, amire még soha nem volt példa, de míg sokan kényszerültek otthon maradni, addig a gazdáknak mindennap el kellett végezniük a dolgukat. A helytállásuk miatt vált "láthatóvá", és lett stratégiai ágazat Magyarországon a mezőgazdaság – mondta, tájékoztatott a kormányzati hírportál.

Úgy fogalmazott: négy vírussal kellett megküzdenie az agráriumnak, a koronavírussal, az afrikai sertéspestissel, a madárinfluenzával, illetve "a pánikvásárlás vírusával", de mindegyikkel szemben hősies győzelmet arattak. A magyar kormány olyan jövőbe mutató döntést hozott, aminek révén a vidékfejlesztési források 17,5 százalékos nemzeti hozzájárulását 80 százalékra emelte fel, így a hazai társfinanszírozás összege 4265 milliárd forintra emelkedett.

Ez azt jelenti, hogy ma egyetlen évben annyit költhetünk a mezőgazdaságra, mint korábban hét év alatt összesen - ismertette az agrárminiszter. Jelezte: a napokban újabb, mintegy 600 milliárd forint értékű pályázatok jelennek meg. Alapelv, hogy a mezőgazdaság minden szegmensét támogatni kell, illetve minden réteget, a nagyvállalkozásoktól a kistermelőkig.

Példaként említette, hogy megjelent a külterületi helyi közutak fejlesztésére meghirdetett, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázat is, ami 95 százalékos finanszírozással biztosítja a magyar vidék képének, infrastruktúrájának megújítását. Két keretösszegben, 200 milliárd és 50 milliárd forintos összeggel támogatják a technológiai korszerűsítést, eszközök, gépek vásárlását, komplett feldolgozó üzemek építését az augusztus 18-tól elérhető újabb pályázattal – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az előlegkifizetés!

Elindult az előlegkifizetés!

Október 17-én hétfőn elkezdődött az idei egységes kérelmekhez kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés – mondta az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztat...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!