A földügyi szabályok változásáról jelentetett meg új kiadványt a kamara

Agro Napló
Változnak a földügyi szabályok, július 1-jén hatályba lép ugyanis a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény – tájékoztatja az érintetteket az agrár-köztestület.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közélése alapján a jogszabály megszünteti a tulajdonjogilag rendezetlen jogállású földrészleteket a több mint két évtizede tartó földkiadási folyamat lezárásával. A folyamat eredményeképpen az érintett részarány-tulajdonosok megfelelő pénzbeli kártalanításával a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló, és eddig magántulajdonba nem került ingatlanok felett néhány kivételtől eltekintve az állam szerez tulajdont.

A törvényben foglalt szabályozással rövid időn belül a teljes részarány-földkiadási folyamat lezárható a továbbiakban ismertetésre kerülő szabályozással. Ez – a szakemberek véleménye szerint - megnyugtató megoldása lesz egy hosszú folyamatnak, különös tekintettel a védett és védelemre tervezett természeti területekre, amely a korábbi jogi szabályozás fenntartásával még sok évig eltartott volna. A részarány-tulajdon megszüntetésének keretei rögzítésre kerültek, de számos, a gyakorlati jogalkalmazásból eredő módosítás is történt. A jogszabály 14 törvényt módosít, érintve a földügyi szabályozás egyes témaköreit is.

A NAK által most megjelentetett agrárkamarai kiadvány célja éppen az, hogy a részarány tulajdon megszüntetésére vonatkozó eljárás és a földügyi szabályozásban bekövetkezett változások ismertetése részletesen az érintettekkel . olvasható az összegzésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Átszervezik a falugazdászok munkáját

Átszervezik a falugazdászok munkáját

Még hatékonyabbá teszik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) a falugazdász-hálózat működését, annak érdekében, hogy a gazdálkodók a jelenleginél i...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!