Ezt kötelező bejelenteni Magyarországon: sokakat érinthet idén
A kaszálásokhoz egyes gyepterületeken bejelentési kötelezettség is társul Magyarországon.
A kaszálásokhoz egyes gyepterületeken bejelentési kötelezettség is társul Magyarországon.
Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmányában számolt be arról, hogy a világ legnagyobb ismert vadon élő csimpánzközössége kettészakadt.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei március elején összesen 130 fészket helyeztek ki a Duna mellékágaiban és öblözeteiben.
Kétmillió óra a vadonban, 800 megvédett haszonállat: három évig figyelték a hazai nagyragadozókat.
Az elmúlt napokban tapasztalható intenzív havazásnak köszönhetően a Tátrában most vastagabb a hótakaró, mint az egész tél során bármikor.
A Kócsagvár Látogatóközpont korszerűsítésére és egy természetvédelmi központ létrehozására kerül sor.
6335 hektárral, 11 százalékkal bővült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területe.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csaknem egymilliárd forint uniós támogatásból új tájegységi központot hoz létre Dinnyésen.
Az erdőre legtöbben úgy tekintenek, mint a faanyag forrására vagy a túrázások, kirándulások helyszínére, pedig ennél többről van szó.
Erdei kisvizes élőhelyek jönnek létre vagy újulnak meg, amelyek segítik a víz helyben tartását és az élőhelyek stabilizálását.
A fejlesztés eredményeként új nyári karámok, gulyakutak és gázlók létesülnek, megújul az itatórendszer és az elektromos hálózat, valamint korszerűsítik a tűzivíztározót.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
A magyar nemzeti parkok területén folyamatosan zajlanak a természetvédelmi fejlesztések.
A védett területeken kitermelt fa döntő részét elégetjük, pedig volna lehetőség a rendszerszintű változásra.
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság hat kiemelt projektet valósít meg 3,3 milliárd forint értékben a jelenlegi uniós ciklusban.
2026-ban komoly lépéseket tesz a rendőrség és a természetvédők a madármérgezések megelőzésére.
Március a barlangok hónapja: a nemzeti parkok idén is országos programsorozattal várják az érdeklődőket.
Sikeresen lezajlott a téli nagyragadozó-felmérés a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásával.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park a környékbeli vadászok segítségét kérte a nutriák ellen.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park közösségi oldalán megosztott dokumentumok drámai képet mutatnak a vadállomány által okozott környezeti károkról.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.
Lengyelországban a zöldség az idei szezonban komoly árnyomás alá került, amit egyrészt a vártnál nagyobb belföldi kínálat okozott.