Az egész világ élelmiszerválságban
Világszerte emberek millióinak keserítik meg az életét az emelkedő energia- és élelmiszerárak. Sokan most kerültek először igazán nehéz helyzetbe.
Világszerte emberek millióinak keserítik meg az életét az emelkedő energia- és élelmiszerárak. Sokan most kerültek először igazán nehéz helyzetbe.
Komoly iparfejlesztési lehetőség van a zöldgazdaságban, ha Magyarország jól használja fel a pénzügyi forrásokat – mondta a Technológiai és Ipari Minis...
A napokban a kormány döntést hozott a rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozásáról, melynek forrását bizonyos szektorokra kivetett, ún. „extraprofit...
Befejeződtek a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, bizakodásra ad okot, hogy a vetési területek növekedtek – jelentette ki Nagy István a Magyar Gabonasz...
Indiában a cukorexport korlátozásáról döntött a kormány. Mindez csak néhány nappal az után történt, hogy a búza kivitelét is engedélyhez kötötték.
Több mint egymilliárd forintos támogatást kaptak az elmúlt időszakban a hazai növénynemesítők a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-n keresztül. A nemesítés k...
A tejelő szarvasmarhák számára fejlesztett ki korszerű, a pálmazsírt kiváltó, nagyüzemi körülmények között is használható takarmányt a Hód-Mezőgazda Z...
A hét első felében három hullámban érték el hazánkat záporok, zivatarok, melyekből többfelé hullott több-kevesebb csapadék, azonban az aszály enyhítés...
Északkelet-Európa válhat a kontinens éléskamrájává, a térségben ugyanis kevésbé viseli meg a gabonaféléket az éghajlatváltozás – közölte a Budapesti C...
Országos közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) néhány nappal az agrárkamarai választás után. A május 20-án...
Hamarosan elfogadják az új nemzeti akvakultúra stratégiai tervet, amely célul tűzi ki a kisüzemi halászat fejlesztését – mondta Szentpéteri Sándor a X...
A célzott felszín alatti víztározásra, a készletek mezőgazdasági és ivóvíz-utánpótlási célú hasznosítására találtak technológiai megoldásokat a magyar...
Új eszköz áll rendelkezésre a döntéshozók és kutatók számára: a FAOSTAT, a világ vezető agrár adatbázisa, melyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdaság...
A klímaváltozás miatt korábbra tolódnak Magyarországon az utolsó tavaszi fagyok, ami komoly veszélyt jelent a mezőgazdaságra – derül ki egy új kutatás...
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke napirend előtti felszólalásában, a Parlamentben kifejezte elismerését a magyar gazdatársadalom...
Sokat változtak tavaly az őstermelői tevékenység szabályai. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nébih új, online „plakátgeneráló” leh...
A pálinka igazi hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét és a hazai gyümölcsök zamatát – mondta Nagy István az Orszá...
Szankciómentesen lehet május 31-ig adatváltozás keretében módosítani minden olyan egységes kérelmet, amelyet május 16-ig benyújtottak. Kivételek ez al...
A csapadékhiány az elmúlt napokban az ország jelentős részén fokozódott. A helyzet javulására majd jövő keddtől van esély. Az akác virágzik, de az idő...
Az Agrárkamara portáljának kezdőoldaláról is elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által üzemeltetett közhiteles őstermelő kereső alkal...

Örülhetnek a Kőszegre látogatók: pályázati forrásból újítják fel a korábban lezárt Óház-kilátót.
Továbbra is zajlik a zsugorfláció - a termék kisebb lesz, az ára nem biztos.
Csaknem kétszáz éve szerepelt receptkönyvben először a pozsonyi kifli, de az eredete ma is vitatott.
Hiába esik az egyik legfontosabb alapanyag, a kakaó ára, az édesipari termékekben nem látszik a mérséklődés.
Idén sokkal több problémás élelmiszert kellett visszahívni, mint korábban - közölte a Nébih.