Hiába a rengeteg magyar alapanyag, mégis az importot esszük: miért?
A magyar élelmiszeripar előtt komoly lehetőségek állnak, ugyanakkor számos kihívással is szembe kell néznie.
A magyar élelmiszeripar előtt komoly lehetőségek állnak, ugyanakkor számos kihívással is szembe kell néznie.
Egyre szárazabb a talaj felső, 20 centiméteres rétege, és a helyzet számottevően nem fog javulni a közeljövőben.
Komoly figyelmeztetést kaptak a magyar termelők, ugyanakkor alapjaiban nem rengett meg az ágazat.
Egy friss tanulmány szerint Európa kétszer gyorsabban melegszik, mint a világ, miközben a világ is kétszer gyorsabban melegszik, mint két évtizede.
Kiderítettük, hogy kell-e tartania a fogyasztóknak a növényvédelmi szerektől és azok hatásaitól.
A hazai lakosság mintegy 85 százaléka él egy kilométeren belül valamilyen mezőgazdasági területhez képest.
Egyre több hazai benzinkúton vezetnek be mennyiségi korlátozást, de nem kell tartós hiánytól félni.
A klímaváltozás hatására egyre gyakoribbá válnak a heves, rövid ideig tartó csapadékok, ugyanakkor hosszabb száraz periódusok és aszályok is előfordulnak.
Bár javul a helyzet, továbbra sem tartozik a legjobban fizetett ágazatok közé a mezőgazdaság.
Még a globális élelmiszer-ellátását is veszélybe sodorhatja az újabb öbölháború.
A tavaszi vetés vagy telepítés előtt érdemes figyelmet fordítani a talajlakó (terrikol) kártevőkre.
Hazánk területén számos felhagyott szénhidrogénkút található, melyek a hazai szénhidrogén-kutatás és -termelés emlékét őrzik.
A húsdarabokhoz és az állatfajokhoz kötődő elnevezések mostantól kizárólag a hagyományos hústermékek megjelölésére használhatók.
Az áruházlánc és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács között már több éve szoros kapcsolat van.
Az új szabályozás jobban védené a termelőket is, védve az érdekeiket az ellátási lánc többi szereplőjével szemben.
A kormány új rendeletet adott ki a 2025-ben ragadós száj- és körömfájás sújtotta gazdálkodók átmeneti fizetési moratóriumáról.
A mezőgazdasági termelőket segíteni kell a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban és a piaci versenyképességük megőrzésében.
Ami elsőre jónak tűnik, másodikra már nem: nőtt tavaly az agrárium kibocsátása, de a termelés valójában csökkent.
Új, egységes környezeti lábnyom szabályrendszer indul a zöldség-gyümölcs ágazatban.
Az állatbetegségek és az aszály 2025-ben se kímélte a magyar mezőgazdaság szereplőit.

Sok olyan ország van, ahová nem lehet szállítani a madárinfluenza megelőzésére használt vakcinával kezelt baromfiból.
A májusi hosszú hétvégén melegedő időre és sok napsütésre készülhetnek a magyarok.
Az önellátási programok ellenére is India maradt a világ egyik legnagyobb növényolaj importőre.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.